
Egyre erősödik Európában a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség és előítélet – derül ki egy frissen közzétett német felmérésből.
2011. március 11., 18:592011. március 11., 18:59
2011. március 12., 20:302011. március 12., 20:30
Nyolc EU-tagállamra kiterjedő közvélemény-kutatást végzett a bielefeldi egyetem és a Friedrich Ebert-alapítvány. Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában és Lengyelországban kérdezték meg az állampolgárokat. A válaszok feldolgozását követően megállapították, hogy az előítéletesség távolról sem olyan jelenség, amely csak a politikai paletta szélére korlátozódna.
A pénteken ismertetett adatok szerint, a válaszadók fele van azon a véleményen, hogy országában „túl sok a bevándorló”. Ugyanennyien értettek egyet azzal, hogy válságok idején a belföldieket előnyben kell részesíteni a munkahelyeken. A többség azzal a kijelentéssel is egyetért, hogy az iszlám általában „az intolerancia vallása”.
Nagy eltéréseket mutat az antiszemita beállítottság. Hollandiában 17 százalék, Lengyelországban több mint 70 százalék értett egyet azzal a kijelentéssel, miszerint a „zsidók előnyt akarnak kovácsolni abból, hogy a nácizmus idején üldözték őket”. A megkérdezettek harmada vélte úgy, hogy egyes népek felsőbbrendűek más népekkel szemben.
A kutatók szerint az is aggodalomra ad okot, hogy a felmérésbe bevont összes országban a többség úgy érzi, „a politikusok nem értik meg őt”. Ez az érzet gyakran együtt jár egy erős vezér iránti igénnyel – vonták le a következtetést a közvélemény-kutatók.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!