Erdélyben is fölszállott a páva

Öt erdélyi versenyző – két énekes, egy táncos, egy néptánccsoport és egy zenekar – méretkezik meg a Fölszállott a páva című, március 8-ától négy egymást követő szombaton sorra kerülő elődöntőjében. Melles Endre táncos az első erdélyi fellépő lesz.

2014. március 05., 16:162014. március 05., 16:16

2014. március 06., 21:502014. március 06., 21:50

Az igazi széki férfitánchoz hagyományos széki ruha illik: ezt a kombinációt vitte magával a területi megmérettetésre Melles Endre, tusnádfürdői fiatalember, aki produkciójában kitűnően ötvözte a tradíciókat a fiatalos szemlélettel. A 24 éves táncos az erdélyi-moldvai területi selejtezőben tűnt fel, és nyűgözte le a nézőket különleges hozzáállásával és lelkes fellépésével.

Melles Endre igencsak kivételt képez a táncosok között: nem sokakról mondható el ugyanis, hogy a néptánchoz a break tánc és az underground kultúra felől érkezett. Műépítész szakon járt líceumba, később az egyetemen vizuális művészetet tanult, a tánc mellett a fotózás és videózás világának is rabjává vált. „Néptáncpróbára hívott az egyik osztálytársam, ahol szerettem volna bebizonyítani, hogy másféle táncra is képes vagyok, nemcsak a kötetlenebb műfajokban tudok teljesíteni” – mondja a fiatal művész. Ettől kezdve pedig újabb kihívások és feladatok érkeztek az életébe a népi kultúra irányából.

„A színpadon keresztül megszerettem a falut, a hagyományt, ezzel párhuzamosan pedig megéreztem a tánc örömét és a közösséghez tartozás erejét.” Sokoldalúságára jellemző, hogy továbbra sem szakított az underground vagy a rap műfajával, fellépései mellett pedig a fotózásra is próbál időt szentelni. Endre esete több szempontból is különleges: egyszerre hagyományőrző és újító szellemű, egyre erősödő szenvedélye a néptánc.

Újabb életteli táncát a Fölszállott a páva március 22-i elődöntőjében láthatjuk.

A teljes írás az Erdélyi Napló március 6-án megjelenő 9. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
2026. október 09., péntek

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
2026. október 09., péntek

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában

Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette

Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.

Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette
2026. október 08., csütörtök

Csíkszeredában is bemutatják Préda Barna új könyvét

Egy földrengés után került elő az a több ezer üvegnegatív, amely egy letűnt korszak emlékeit őrzi. Incze Lajos fotográfus hagyatékának képeiből Üvegbe zárt idő címmel született kötet, amelyet csütörtök este mutatnak be Csíkszeredában.

Csíkszeredában is bemutatják Préda Barna új könyvét
2026. október 08., csütörtök

Mit gondolnak magukról a mai fiatalok Székelyföldön?

Szabályozná a mesterséges intelligencia használatát a megkérdezett székelyföldi magyar végzős középiskolások többsége egy friss, reprezentatív kutatás szerint. Az első eredményeket a csíkszeredai Maturandus Konferencián ismertették.

Mit gondolnak magukról a mai fiatalok Székelyföldön?
Hirdetés