
A 2010-es országgyűlési választás 99,99%-os részeredmény alapján egészen rendkívüli lett. Párt még demokratikus választásokon, Magyarországon soha még akkora győzelmet nem aratott, mint most a Fidesz-KDNP. Az sem történt eddig, hogy a parlamenten kívüli pártok ekkora támogatást élvezzenek. Ugyanakkor a választók eltüntették a politikából a rendszerváltás mindkét nagy pártját, az MDF-t és az SZDSZ-t is. Egyértelmű, hogy a választók nagy változást akarnak.
2010. április 12., 12:102010. április 12., 12:10
2010. május 05., 12:562010. május 05., 12:56
Előrejelzésük szerint 261 narancssárga képviselőt látnak a leendő Országgyűlésben, a kétharmados többséghez pedig 258 mandátum szükséges.
Az utolsó szavazó
Hétfő hajnali negyed kettőkor adhatta le utolsóként szavazatát az a választópolgár, aki hét órát várt arra, hogy igazolással a lakóhelyétől távol élhessen választójogával a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében; az országban utolsóként szavazó fiatalembert a választókerület egyéni képviselői mandátumát az első fordulóban elnyerő Fidesz-KDNP közös jelöltje, Rétvári Bence egy üveg pezsgővel személyesen köszöntötte. A képviselő hangsúlyozta, a köszönete minden várakozót megillet, függetlenül attól, kire adta szavazatát.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.