
Politikai támadásnak minősítette az EMNP a Transindex csütörtökön közzétett írását, amely a párthoz köthető civil szervezetek magyarországi támogatásával foglalkozik.
2013. április 18., 17:542013. április 18., 17:54
Az erdélyi portál anyaga szerint a 2012-es romániai választási évben közel egymillió euró támogatást kaptak a magyar költségvetésből és az állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól az alakulathoz és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) kötődő civil szervezetek. A Transindex szerint a támogatásokat egyfelől a magyar állampolgárság igénylésének folyamatában segédkező, az EMNT által létrehozott demokráciaközpontok, másfelől az EMNT-hez és az EMNP-hez kötődő személyek által bejegyzett civil szervezetek kapták.
A Néppárt közleménye szerint a Transindexen közölt írás politikai megrendelésre készült. „A portál tulajdonosa, Kelemen Hunor, és az általa vezetett RMDSZ így próbálja támadni a Néppártot, mivel másképpen nem tud fogást találni rajta és programján. A politikai megrendelést bizonyítja a cikk közzétételének időzítése is: egyértelmű, hogy a két nappal a Néppárt Országos Küldöttgyűlése előtt publikált írás célja RMDSZ-vezénylettel lejáratni a politikai ellenfelet, és megzavarni a Néppárt kongresszusát” – állapítja meg az alakulat sajtóirodája. Erre Kelemen Hunor nyilatkozatban reagált, és az RMDSZ nevében is határozottan visszautasította „az EMNP rágalmazását, miszerint a Transindexen megjelent tényfeltáró riport politikai megrendelésre készült volna. Az RMDSZ elnöke hozzáteszi: az írás nem az ő személyes kérésére készült, hanem a Freedom House Románia Alapítvány által szervezett tényfeltáró újságíró-program keretein belül írta a szerző, az amerikai külügyminisztérium és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!