
A bérek és a nyugdíjak egy része is emelkedik februártól – jelentette be Emil Boc román miniszterelnök.
2011. február 03., 16:592011. február 03., 16:59
2011. február 03., 19:312011. február 03., 19:31
A kormányfő egy televíziós műsorban megerősítette, hogy valamennyi közalkalmazott februárban kapja meg először a 15 százalékkal magasabb – januári – bérét, miután a kormány úgy döntött, hogy növeli a tavaly júliusban 25 százalékkal csökkentett közalkalmazotti fizetéseket. A kormányfő szerint jelenleg a román gazdaság ekkora béremelést bír el. Azt nem tudta megmondani, hogy a közalkalmazotti fizetések mikor térhetnek vissza a júniusi szintre.
A kormányfő emellett bejelentette, hogy több mint másfél millió romániai nyugdíjas járandósága is emelkedni fog februárban a tavaly év végén elfogadott új nyugdíjtörvény értelmében. Azoknak a nyugdíja nő átlagban 93 lejjel, akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak. Ugyanakkor számos nyugdíjas január 1-jétől kisebb nyugdíjat vehetett kézhez, miután a kormány növelte az egészségügyi járulékot fizetők körét, csökkentve azok számát, akik eddig járulékfizetés-mentességet élveztek. Ez utóbbi intézkedés a kisnyugdíjasokat is érintette.
A munkaügyi minisztérium legfrissebb statisztikája szerint tavaly novemberben 1377 lej volt a nettó átlagbér Romániában, az átlagnyugdíj értéke 743 lej.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!