
Előrelátható volt, hogy a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában a Fidesz fölényes győzelmet arat. A kétharmados parlamenti többség, ami például az alkotmánymódosításhoz szükség, azonban nem volt ilyen biztos, és ez végül is még mindig kétséges, habár a közvéleménykutató intézmények egyöntetűen ezt jelzik elő.
2010. április 11., 20:512010. április 11., 20:51
2010. május 05., 12:562010. május 05., 12:56
Változott azonban a választási törvény, ami egy kicsit a forgatókönyvben gondokat okozott, ugyanis, akik nem otthon szavaztak, más választási körzetekben csak egy helyen tehették le a voksukat. Budapesten és a nagyobb magyar városokban hosszú sorok alakultak ki a választókerületeknél, mivel sok volt az olyan átszavazó, aki, habár a fővárosban lakott, nem volt még bejelentve.
„Azoknak, akik 19 óráig beállnak a sorba, biztosítani kell a szavazás lehetőségét” – foglalt állást az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délután. Az OVB állásfoglalásában felidézte a választási eljárásról szóló törvényt, amely szerint a szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja, de azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy az előterében tartózkodnak, még szavazhatnak.
Az OVB állásfoglalásában kitért arra is, hogy a szavazatszámláló bizottságoknak meg kell teremteniük annak a technikai feltételeit, hogy a 19 órás határidő után érkező választópolgárok már ne szavazhassanak. Az OVB azért foglalkozott a kérdéssel, mert több helyről is olyan jelzés érkezett, hogy hosszú sorok kígyóznak azon szavazókörök előtt, ahol az igazolással szavazók is leadhatják voksukat. Emiatt a kampánycsend is meg lett hosszabbítva, habár, mivel a médiák ezt nem tudták, hamarabb kiszivárogtatták az eredményeket.
A közvéleménykutatók előrejelzései:
Nézőpont: FIDESZ: 54%, MSZP: 20% Jobbik: 17% LMP: 6% MDF: 3%
Századvég: FIDESZ: 56%, MSZP: 19% Jobbik: 17% LMP: 6% MDF: 4%
Medián: FIDESZ:55%, MSZP:19% Jobbik:15% LMP:5% MDF:4%
Szonda-Ipsos FIDESZ: 57%, MSZP: 19% Jobbik: 15% LMP: 5,5% MDF: 3%
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.