
Sugárszennyezett erdőket is érintettek az oroszországi erdőtüzek, az orosz hatóságok szerint azonban nem nőtt a sugárzás szintje. Oroszországban egyébként visszaszorulóban vannak az erdő- és tőzegtüzek, és tisztul a levegő Moszkvában is.
2010. augusztus 12., 18:372010. augusztus 12., 18:37
2010. augusztus 12., 19:202010. augusztus 12., 19:20
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy tudomásuk szerint egyebek mellett tüzek dúltak a csernobili atomerőmű 1986-ban bekövetkezett katasztrófája idején szennyeződött területeken is. Ezt Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos cáfolta, de később az országos erdészeti szervek a tényt megerősítették, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy Moszkvában normális szintű háttérsugárzást mérnek.
Oroszországban visszaszorulóban vannak a tüzek, a csütörtöki, augusztus 12-i hivatalos közlések szerint. Moszkvában kitisztult és hűvösebb lett a levegő, de a szmog hamarosan visszatér, és legalább a jövő hét közepéig marad a 30 Celsius-fok feletti hőség.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékesei elmondták, hogy országosan csökken az erdő- és tőzegtüzek száma és a lángok martalékává váló terület nagysága: csütörtökön még 562 tüzet oltottak, de már csak 81 ezer hektáron, Moszkva környékén pedig negyedével csökkent a tüzek száma és területe. Hangsúlyozták, hogy folyamatosan ellenőrzik a radioaktív sugárzás szintjét, de változás gyakorlatilag nem mérhető.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!