Ellenőrizhető lesz a szlovák nyelvtörvény végrehajtása

Nemzetközileg ellenőrizhető lesz a szlovák államnyelvtörvény végrehajtása, mivel ígéretet kapott a magyar diplomácia, hogy a jogszabály végrehajtását Pozsony nyilvános kormányrendeletben szabályozza - közölte a Duna tévének Balázs Péter külügyminiszter.

Szőcs Lóránt

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2009. november 11., 13:462009. november 11., 13:46

Galéria

Magyarország nem késlekedett, amikor úgy döntött, panasszal fordul az Európai Bizottsághoz és kéri, eljárást Szlovákiával szemben azzal kapcsolatban, hogy Sólyom László köztársasági elnököt augusztusban nem engedték be Szlovákiába. Balázs Péter szerint a magyar köztársasági elnök számára az eljárás kezdeményezése „erkölcsi elégtételt jelent”.
A nyáron módosított szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatban felidézte: Szécsényben a szlovák és a magyar miniszterelnök vállalta, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosának nyáron nyilvánosságra hozott szakvéleményét és minden ajánlását mindkét fél elfogadja. Balázs Péter értékelése szerint ezzel „nemzetközi dimenziót adtunk a kérdésnek”.
„Ígéretet kaptunk, hogy az államnyelvtörvény végrehajtását a szlovák fél nyilvános kormányrendeletben fogja a szabályozni” - mondta Balázs Péter, hozzátéve, hogy ezzel „nyomon követhető, nemzetközileg ellenőrizhető” lesz a szlovákiai magyarság által is kifogásolt törvény végrehajtása. A végrehajtási rendeletről Szlovákia előzőleg konzultál a magyar féllel - tette hozzá.
Mivel a végrehajtási rendelet még nem készült el, Szlovákiában „eddig csak fenyegetések történtek a nyelvtörvény szellemében” - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a magyar diplomácia szóvá tette a szlovák külügyminisztériumnál a szlovák postánál és a dunaszerdahelyi rendőrségnél az anyanyelvhasználatot esetleg korlátozó kezdeményezéseket.
Balázs Péter hangsúlyozta, hogy a szlovák államnyelvtörvénnyel összefüggésben többször konzultált már két szlovákiai párttal, a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) és a Híddal. \"Magyar részről mindent megtehetünk, ami megtehető volt\", és jelentősen enyhült a feszültség a két ország között - jelentette ki.
Elmondta, hogy a szécsényi kormányfői találkozón elfogadott 11 pontos cselekvési terv 9. pontja alapján magyar-szlovák együttműködési tanács jöhet lére, legkésőbb a jövő év elején. Ehhez a testülethez az együttműködést segítő pályázatokat lehet majd benyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés