Pénteki ülésén a kormány elkezdi gyakorlatba ültetni azokat az adócsökkentő és szociális intézkedéseket, amelyeket a PSD kormányprogramja előír – nyilatkozta Sorin Grindeanu miniszterelnök, ismertetve a kabinet pénteki ülésének napirendjét, amelyen a minimálbér emeléséről szóló határozat is szerepel.
2017. január 06., 17:162017. január 06., 17:16
„Rendkívül fontos témák ezek, amelyeket belefoglaltunk a kormányprogramunkba. Ezeket az intézkedéseket felvállaltuk, és ma megtesszük az első lépést e program gyakorlatba ültetése érdekében” – mondta Grindeanu a kormányülés kezdetén.
A miniszterelnök üdvözölte a parlament csütörtöki döntését, miszerint nem kell egészségügyi biztosítást és jövedelemadót fizetni a 2 ezer lejnél alacsonyabb nyugdíjak után. Ugyanakkor kérte Viorel Ştefan pénzügyminisztert, „tartsa egyensúlyban a kiadásokat és bevételeket”.
A kormányfő szerint a minimálbér 1.250 lejről 1.450 lejre való emelése egymilliárd lejes bevételt eredményez majd, ami fedezheti a nyugdíjpont július elsejétől esedékes, 1.000 lejre való növeléséből származó kiadások 70 százalékát.
Grindeanu hozzátette, az elkövetkező időszakban folytatják az adótörvénykönyv módosítását érintő intézkedések sorát.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
szóljon hozzá!