Eljárás indult Sarkozy ellen korrupció miatt

Hivatalos eljárást indítottak Nicolas Sarkozy ellen szerda hajnalban. A volt francia köztársasági elnök ügyében korrupció, befolyással való üzérkedés, valamint nyomozási titok megsértése miatt folyik vizsgálat – jelentette be az illetékes ügyészség Párizsban.

Hírösszefoglaló

2014. július 02., 19:032014. július 02., 19:03

A döntés a kedden őrizetbe vett exállamfő csaknem 15 órás kihallgatását követően született. Az ügyészség tavaly rendelte el Sarkozy lehallgatását, az után a támogatás után nyomozva, amely állítólag Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett a 2007-es elnökválasztási kampányhoz.

Sarkozy év elején lehallgatott telefonbeszélgetései alapján felmerült a gyanú, hogy ő és ügyvédje az igazságszolgáltatáson belül saját információs hálózatot működtetett, amely törvénytelen módon részletesen tájékoztatta őket a Sarkozyt érintő ügyészségi vizsgálatok menetéről.

Az ügyvédjével folytatott egyik megbeszélésből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert volt a közvetlen kapcsolattartó – kedden az ügyvéd és a bíró ellen vádat emeltek. Nicolas Sarkozy eddig tagadta, hogy törvénytelenséget követett volna el. Tavaly már folyt vizsgálat a volt elnök ellen hasonló ügyben, de végül ejtették a vádakat.

Franciaországban először fordult elő, hogy őrizetbe vettek egy volt államfőt. A befolyással való üzérkedés öt év börtönnel vagy félmillió eurós bírsággal is sújtható.

Sarkozy védőjét, Thierry Herzogot és a semmítőszék két bíráját még hétfőn vették őrizetbe, őket szabadon engedték a vádemelést követően. „Thierry Herzog ellen vádat emeltek azon dolgokért, amelyek ismertek és amelyeket vitatunk. Semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá ezeket a vádakat” – közölte Paul-Albert Iweins ügyvéd, de nem pontosította a vádpontokat. „Thierry Herzog szabad. Továbbra is ő Nicolas Sarkozy ügyvédje” – tette hozzá.

Manuel Valls francia miniszterelnök szerint „súlyosak a tények”, amelyek alapján eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen. Azt is jelezte, hogy az igazságszolgáltatás független és az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

„Súlyos helyzet alakult ki, a tények súlyosak. És ez bírákat, egy ügyvédet és egy volt köztársasági elnököt érint – mondta szerdán a kormányfő a BFM hírtelevízióban. „Nekem kormányfőként viszont ügyelnem kell arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének és az ártatlanság vélelmének elveit tiszteletben tartsuk” – hangsúlyozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés