
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
2015. április 13., 20:102015. április 13., 20:10
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN a román nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!