
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Romániában féktelenül elszaporodott a barnamedve-állomány, a szakemberek szerint jelenleg meghaladja a nyolcezer példányt – jelentette ki pénteken Mircea Fechet környezetédelmi miniszter.
2023. augusztus 11., 15:392023. augusztus 11., 15:39
A miniszter egy Brassóban szervezett konferencián beszélt erről, beismerve, hogy
– számol be az Agerpres.
Nyomatékosította, hogy a hatóságok teljesen tudatában vannak annak a veszélynek amit a medvék jelentenek nap mint nap a lakosságra, mivel
A miniszter elmondása szerint a tavalyhoz képest
„Ez alátámasztja, hogy a medveprobléma egyre égetőbb” – szögezte le Fechet. Hozzátette: környezetvédelmi miniszterként feladatkörébe tartozik az állatfaj megőrzése, de a polgárok biztonságát is szem előtt kell tartania, és szerinte ez utóbbi fontosabb.
„Valójában minden európai irányelv, minden rendelet és minden jogszabály, amely az élőhelyekre, a védett természeti területekre vonatkozik, az embereket és az emberi biztonságot helyezi előtérbe” – hangsúlyozta a tárcavezető.
Hozzátette, a tervek szerint a jövő héten elküldik a Hivatalos Közlönybe a barnamedvék megelőzési célú kilövésének kvótájáról és a beavatkozási célú kilövésének kvótájáról szóló rendeletet. Emlékeztetett, hogy a Román Akadémia szakembereinek javaslatára a környezetvédelmi minisztérium
Ezzel figyelembe veszi mind a szakemberek észrevételeit, mind a lakosságot képviselő polgármesterek ajánlásait – szögezte le a miniszter.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
4 hozzászólás