
Fotó: Gligor Róbert László
Magyarország támogatja a magyarországi és a romániai LEADER csoportok együttműködését – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár Kolozsváron, A közös agrárpolitika kilátásai a 2014–2020-as programozási periódusban című konferencián.
2013. április 28., 13:282013. április 28., 13:28
A budapesti Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a magyar állam valamennyi LEADER (Liaison Entre Actions pour le Development de l\'Economie Rurale – Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) akciócsoport számára 50 millió forintot biztosít a jó gyakorlatok átvételére. Ebből a forrásból a romániai és a magyarországi LEADER csoportok közös szerveződéseket alakíthatnak, de akár eszközöket is beszerezhetnek.
Német Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az új európai költségvetési ciklusban az agráriumnak nemcsak az élelmiszer-termelés lesz a feladata. Ezzel egyenrangú feladat lesz a termőföldek, a vizek minőségének a megőrzése, a kultúrtáj és a közösségek megvédése. Az EU ugyanakkor bátorítja a tagországokat, hogy a regionális fejlesztési alap és a szociális alap által nyújtott támogatásokat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alappal közösen használja fel. Így a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, a szegénység csökkentésére, vagy éppen szegregáció leküzdésére is tekintettel kell lennie.
Tóth Katalin, a magyar szaktárca helyettes államtitkára a határon átívelő együttműködési lehetőségekről szóló előadásában elmondta, a tárca az elmúlt évben elsősorban az agrárium szereplőinek összekapcsolására összpontosított. Hozzátette, úgy látják, ez nem kimondottan a minisztérium feladata, és meg is haladja a tárca kapacitását. Fontosnak tartotta, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodáiban agrárszakembereket is foglalkoztassanak, akik az információátadásban, és a pályázatfigyelésben nyújthatnának segítséget az agrárium szereplőinek.
Az agrárpolitika romániai tervezéséről szóló Tánczos Barna szenátor, volt romániai vidékfejlesztési államtitkár, a bukaresti felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára nagy bajnak tartotta, hogy a hazai agrártárca a több ezer hektáron gazdálkodó dél-romániai agrárvállalkozók igényeihez igazítja terveit, amelyek így hátrányosak a kisebb területeken gazdálkodó erdélyi gazdák számára.
Tánczos Barna úgy fogalmazott, kétélű fegyver az EU által szorgalmazott átjárhatóság a mezőgazdaság és vidékfejlesztési alap, a regionális fejlesztési alap és a szociális alap között. Rámutatott, az átjárhatóság azt is jelentheti, hogy az egyéb területek elvonják a forrásokat a vidékfejlesztéstől.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!