Együttműködő romániai és magyarországi LEADER csoportok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Magyarország támogatja a magyarországi és a romániai LEADER csoportok együttműködését – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár Kolozsváron, A közös agrárpolitika kilátásai a 2014–2020-as programozási periódusban című konferencián.

Hírösszefoglaló

2013. április 28., 13:282013. április 28., 13:28

A budapesti Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a magyar állam valamennyi LEADER (Liaison Entre Actions pour le Development de l\'Economie Rurale  Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) akciócsoport számára 50 millió forintot biztosít a jó gyakorlatok átvételére. Ebből a forrásból a romániai és a magyarországi LEADER csoportok közös szerveződéseket alakíthatnak, de akár eszközöket is beszerezhetnek.

Német Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az új európai költségvetési ciklusban az agráriumnak nemcsak az élelmiszer-termelés lesz a feladata. Ezzel egyenrangú feladat lesz a termőföldek, a vizek minőségének a megőrzése, a kultúrtáj és a közösségek megvédése. Az EU ugyanakkor bátorítja a tagországokat, hogy a regionális fejlesztési alap és a szociális alap által nyújtott támogatásokat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alappal közösen használja fel. Így a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, a szegénység csökkentésére, vagy éppen szegregáció leküzdésére is tekintettel kell lennie.

Tóth Katalin, a magyar szaktárca helyettes államtitkára a határon átívelő együttműködési lehetőségekről szóló előadásában elmondta, a tárca az elmúlt évben elsősorban az agrárium szereplőinek összekapcsolására összpontosított. Hozzátette, úgy látják, ez nem kimondottan a minisztérium feladata, és meg is haladja a tárca kapacitását. Fontosnak tartotta, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodáiban agrárszakembereket is foglalkoztassanak, akik az információátadásban, és a pályázatfigyelésben nyújthatnának segítséget az agrárium szereplőinek.

Az agrárpolitika romániai tervezéséről szóló Tánczos Barna szenátor, volt romániai vidékfejlesztési államtitkár, a bukaresti felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára nagy bajnak tartotta, hogy a hazai agrártárca a több ezer hektáron gazdálkodó dél-romániai agrárvállalkozók igényeihez igazítja terveit, amelyek így hátrányosak a kisebb területeken gazdálkodó erdélyi gazdák számára.

Tánczos Barna úgy fogalmazott, kétélű fegyver az EU által szorgalmazott átjárhatóság a mezőgazdaság és vidékfejlesztési alap, a regionális fejlesztési alap és a szociális alap között. Rámutatott, az átjárhatóság azt is jelentheti, hogy az egyéb területek elvonják a forrásokat a vidékfejlesztéstől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés