Egy szó mögött három sorakozik – beszélgetés Berecz András énekes-mesemondóval

„Hírek helyett, ha ezt leadnák, abban volna tepertő” ‒ mondta meséjéről Berecz András előadóművész legutóbbi kolozsvári fellépésén, ahol aztán „meglódult képzeletű öregek nyomán”, de saját köntösbe burkolva találó szavak ereje ragadta magával a közönséget. A „ritkaságokat elbeszélő” énekes-mesemondóval felnőtt- és gyermektörténetekről, humorról, rokonságról és férfisorsról beszélgettünk.

2015. június 17., 12:172015. június 17., 12:17

‒ Fővárosiként mikor és hogyan került olyan közel a népi kultúrához, hogy pályáját is meghatározza?

‒ Édesanyám kunhegyesi, édesapám felvidéki, sőregi ember volt, tehát nem budapestiek. Se nyelvük, se gondolkozásuk nem volt az. Ezt kaptam első kézből és láttam a különbséget az otthon hallottak és a környezetem gondolkozása között. Ez mindig is ébren tartotta a kíváncsiságomat: miért van ez a hatalmas távolság két faluról jött ember, apám és anyám és a környezetem gondolkozása, beszédmódja között?

‒ A kíváncsiság pedig oda vezetett, hogy ma felnőtteknek mesél, ami napjainkban már egyáltalán nem hétköznapi jelenség. Mostanában már a gyerekeket is nehéz már lekötni: hogyan kell felnőtteknek mesélni?

‒ Az én meséim felnőttmesék. Azt, hogy hogyan kell csinálni, nem tudom, mert én nem a módszer felől közelítem ezt meg, hanem „beléestem”, mint a légy a levesbe és jó benne lenni. Amikor színpadra kerülök, játszom. Mint ahogy az ember az éhségét csillapítja, nekem olyan a színpadon lenni. Különlegesen beszélni tudó emberekkel találkoztam, egy-egy szó mögött három sorakozik. A témaválasztása felnőttes, vagyis főleg nem gyerekeknek való. Én ezzel találkoztam, s ezt adom tovább örömmel.

‒ Gyermekeivel is szokott közösen fellépni. Ők sosem lázadtak az előadó-művészet vagy a népi kultúra ellen?

‒ Nem lázadtak soha, mert nem volt kényszer, senkit sem kényszerítettem, hogy ezzel foglalkozzon. Régi nagy gondolkodók szerint a szó tanít, a példa vonz. A tanítás és a vonzás között óriási a különbség. Ha csak csinálod a dolgod, az vonzó, ha a szakálladat rázod aggodalmasan, azzal szinte lebeszéled róla. A gyerekeim azt látták, amit csináltam. Különben sem volt választásuk: magyar népdal, magyar tánc, magyar mese és viszont látásra. Ez nem azt jelenti, hogy kirekesztem őket a világ műveltségéből, hanem azt, hogy anyanyelvi szinten tudok adni nekik valamit. Tengerésznyelvre lefordítva kikötőt. Ahova ha haza mégy, a te anyanyelveden köszönnek, azt a bort hozzák, amit ismersz és tudod, hogy jó. Kiemelik a hajódat, a fenekét befestik, megreparálják. Utána mehetsz a világba, csak találj vissza. Csak azt a lámpát ne felejtsd el, ami az öböl elején van. Akkor jó neked. Különben világ árvája vagy, mert csapódsz ide is és oda is.

A teljes interjú az Erdélyi Napló június 18-án megjelenő 24. lapszámában olvasható.