
Fotó: Mircea Rosca
Eckstein Kovács Péter államfői tanácsadó a Hotnews olvasóival folytatott online beszélgetésen kifejtette: nem elrugaszkodott a kérés, hogy regionális hivatalos nyelvként ismerjék el a magyart, még ha olyan politikusoktól származik is az ötlet, akikkel nem egyezik álláspontja.
2010. március 15., 19:112010. március 15., 19:11
2010. április 08., 22:022010. április 08., 22:02
Fotó: Mircea Rosca
„Jómagam kolozsvári vagyok, és valóban, bizonyos napokon, például december elsején vagy március 15-én a románok és a magyarok intenzívebben élik meg az egyik vagy másik közösséghez való tartozás élményét. Én még egy napot hozzátennék, amikor a nemzeti érzéseket tiszteletben kell tartani. Január 24-éről van szó, amikor még a Ceauşescu-rezsim idején is a nemzeti érzés Kolozsváron és egész Romániában megnyilvánult, és amit én tiszteletben tartottam, akárcsak a többi közösségi ünnepet. Természetesen, a túlzásoktól óvakodni kell, március 15-én és december elsején, de minden más napon is” – nyilatkozta Eckstein Kovács Péter, Traian Băsescu államfő kisebbségügyi tanácsadója azokra a kérdésekre, amelyek a magyar nyelv székelyföldi hivatalosítását és a március 15-ei, valamint december elsejei „provokációkat” firtatták.
Eckstein szerint március 15-e olyan nap, amikor a magyarok megélik a magyar nemzethez tartozás élményét. Mint mondta, a magyar nyelv hivatalosítása radikális változást nem jelentene, egy valós, konkrét helyzet hivatalosítása lenne csupán. „Nagy hasznot nem hozna, és kárral sem járna. Nem látom, gyakorlatilag milyen rosszat okozhatna ez a hivatalosítás” – szögezte le Eckstein. Mint mondta, minden autonómia-statútum kidolgozására irányuló próbálkozásnak a helyi székelyföldi román közösség jóváhagyásával kell rendelkeznie.
„Véleményem szerint az autonómia egy regionális projekt, amelynek alapján az ország egy térségének lakóinak bizalma áll, hogy hatékonyabban, eredményesebben tudják megoldani a közösség problémáit. Minden erre irányuló próbálkozásnak a helyi közösség egészének támogatását kell élveznie.
Ha a projektet etnikainak minősítik esély sincs a megvalósítására, és csak nézeteltéréseket okoz. Remélem, hogy az RMDSZ központi és helyi vezetése megérti ezt, és eszerint cselekszik” – fejtette ki az államfői tanácsadó.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!