Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt román kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját.
2016. augusztus 01., 20:342016. augusztus 01., 20:34
Mircea Dumitru oktatási miniszter azt követően adta ki a tudományos cím visszavonásáról szóló rendeletet, hogy a CNATDCU néhány napja elutasította Ponta óvását, amelyet a testület június 30-án kiadott, a plágium tényét megállapító első határozata ellen emelt.
Az új oktatási miniszter rendelete egy négyéves politikai botrány végére tesz pontot, Ponta ugyanis nem ismerte el a plágiumvádat és nem volt hajlandó lemondani a kormány éléről. Pontát nem sokkal miniszterelnöki kinevezése után, már 2012 júniusában plágiummal vádolta meg a Nature című brit tudományos lap, amely szerint a nemzetközi büntető törvényszékről írt jogi doktori disszertációjának több mint felét más szerzőktől vette át idézőjelek vagy lábjegyzetek használata nélkül.
Ponta azzal védekezett, hogy a dolgozat írása idején még nem volt követelmény a hivatkozásokat a lap alján lábjegyzetben feltüntetni, forrásait pedig a disszertáció végén felsorolta. Victor Ponta 2003-ban, doktori címe megvédése idején államtitkár volt Adrian Năstase szociáldemokrata kabinetjében, vezető tanára pedig maga az akkori miniszterelnök volt. A szociáldemokrata Ponta a plágiumbotrány kirobbantását politikai támadásnak minősítette, és ellenfele, Traian Băsescu akkori jobboldali államfőnek tulajdonította.
Bár a tudományos címét kiállító bukaresti tudományegyetem is megállapította, hogy Ponta plagizált, azért őrizhette meg eddig doktori címét, mert tavaly decemberig a közméltóságok elleni plágiumvádakat egy olyan testület – az Országos Etikai Tanács (CNE) – volt hivatott vizsgálni, amely az oktatási miniszternek volt alárendelve, és amely többek között Pontát is „tisztára mosta”.
A jelenlegi, Dacian Cioloș vezette kormány megszüntette a kivételezést, feloszlatta a CNE-t, és mindenkire érvényes egységes szabályozást vezetett be a tudományos dolgozatok eredetiségének vizsgálatára, a feladatot pedig az újjászervezett CNATDCU-ra bízta.
A doktori cím hivatalos visszavonása aligha befolyásolja Ponta politikai karrierjét, hiszen 2012-óta bebizonyosodott, hogy választói nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a plágiumvádnak. A román média azonban arra számít, hogy Ponta elveszítheti ügyvédi kamarai tagságát, amelybe – doktori címének köszönhetően – állítólag vizsga nélkül nyert felvételt.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!