Dél-romániai áradások halálos áldozatokkal

Két halálos áldozatot követeltek a dél-Romániában kedd óta pusztító árvizek: kedd esti bejelentés szerint egy Argeş megyei férfira, akit Merişani településen ragadott el az azonos nevű megáradt patak, holtan találtak rá. Azt már korábban közölték, hogy ugyanebben a megyében Vedea községben egy 71 éves idős férfi fulladt a megáradt patakba. Két másik személyt eltűntként tartottak nyilván.

Balogh Levente

2014. július 30., 16:352014. július 30., 16:35

A vízügyi hatóságok eközben szerda reggel kiterjesztették a piros színű árvízriasztást Olt, Teleorman és Argeş megyében a Vedea és a Cotmeana folyókon. Emellett Dolj, Vâlcea, Krassó-Szörény és Mehedinţi megyékben is piros riasztást adtak ki. A riasztás péntek délután 14 óráig marad érvényben.

Korábban, még kedden este Gorj és Vâlcea megyében hirdettek piros árvízriasztást a Gilort, a Lotru és az Olteţ folyókon, valamint az utóbbiba torkolló Cerna patak mentén. A meteorológusok tájékoztatása szerint két nap alatt 100-180 milliméternyi csapadék hullott Gorj, Vâlcea, Argeş és Teleorman megyében, annyi, mint máskor két hónap alatt. A vízügy szerint az érintett területeken történelmi mennyiségű eső esett, ekkora mennyiség száz-kétszáz évente zúdul le.

A hatóságok szerint összesen tíz megyében – közük az erdélyi Fehér, Hunyad és Krassó-Szörény – van árvíz, a legkritikusabb azonban Olténiában a helyzet. Gabroel Oprea belügyminiszter szerdán elmondta, 63 településen okoz hatalmas pusztítást az árvíz. Gorj, Vâlcea és Argeş megyében a belügyminisztérium alkalmazottai több ezer személyt mentettek ki a megáradt vizek útjából, számos, a víz által körülzárt településről helikopterrel kellett evakuálni a lakókat. Házak százai kerültek víz alá.

Vâlcea, Argeş és Hunyad megyében szerdán az esőzések és az áradások okozta földcsuszamlások miatt számos útszakasz járhatatlanná vált. Argeş megyében még szerdán is járhatatlan volt a Piteşti és Curtea de Argeş közötti vasútvonalszakasz, miután az áradások alámosták a vasúti töltést, és kedden délután kisiklott egy vonat. A balesetnek négy sérültje van.

Kedden délután az áradások által sújtott térségbe érkezett Victor Ponta miniszterelnök is, és ígéretet tett arra, hogy a kormány helyreállítja a károkat. A kormányfő Gorj megyében töltötte az éjszakát, és szerdán reggel részt vett az árvíz által különösen súlyos mértékben súlyos Novaci kisvárosban tartott katasztrófavédelmi értekezleten. Közölte: a  szerdai kormányülésen döntenek a kárelhárításra és a helyreállításra szükséges összegek kiutalásáról.

A kilátások egyáltalán nem biztatóak: a meteorológiai szolgálat csütörtök reggeltől narancssárga esőriasztást adott ki az ország délkeleti részére, Krassó-Szörény, Dolj és Mehedinţi megyére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés