Csütörtökön voksol Skócia az elszakadásról

A brit miniszterelnök szerint tragédia lenne, ha a csütörtöki skóciai népszavazás eredményeként Nagy-Britannia szétszakadna.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 17., 21:122014. szeptember 17., 21:12

David Cameron, akivel a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap készített interjút, hangsúlyozta ugyanakkor: demokratikus országot vezető demokrata politikusként döntött, amikor beleegyezett a skót függetlenségi népszavazás megtartásába, tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság egyik nemzete olyan kormányt választott, amelynek politikai programjában szerepelt a referendum kiírása.

A csütörtöki referendumon Skócia lakossága arról szavaz, hogy szűkebb hazája a 307 éves Nagy-Britannia tagja maradjon-e, vagy független országgá váljék.A népszavazást a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette edinburgh-i kormány írta ki két éve. A népszavazás előtt elvégzett utolsó közvélemény-kutatások a függetlenséget elvetők szűk többségét mutatják.

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából az Opinium közvélemény-kutató által elvégzett vizsgálat – amelyet az újság kedd éjjel ismertetett – azt jelzi, hogy a bizonytalanok kiszűrésével számolva jelenleg 52 százaléknyian vetnék el Skócia függetlenné válását, és 48 százalék voksolna az elszakadásra. A függetlenségellenes szavazótábor előnye a vasárnap elvégzett előző felmérésben még hat százalékpont volt ennél a cégnél; innen szűkült azóta a most mért 4 százalékpontra.

Az Opinium adataival pontosan megegyező megoszlást mutatott ki két másik országos közvélemény-kutató is. Az ICM, amely a The Scotsman című skót lap számára végezte el új felmérését, illetve a Survation, amely a Daily Mail című konzervatív brit napilap skóciai kiadásának megbízásából mérte a szavazói preferenciákat, egyaránt a függetlenségellenes oldal 52 százalékos támogatottságát mutatta ki az elszakadást pártolók 48 százalékos arányával szemben.

Az Opinium felmérésének részletes lebontása jelentős eltéréseket mutat a férfi és a női választók preferenciái között. A választásra jogosult nők közül 58 százaléknyian készülnek nemmel voksolni az elszakadásra a csütörtöki referendumon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés