Tizenkét európai uniós tagállam – köztük Magyarország és Románia – elveszít egy-egy képviselői helyet az Európai Parlamentben (EP) a következő, valószínűleg jövő májusban tartandó választásokat követően – döntött az európai törvényhozás.
2013. március 14., 19:432013. március 14., 19:43
Az EP-képviselők száma jelenleg 754, Horvátország nyáron várható csatlakozásával pedig 766-ra emelkedik majd. A lisszaboni szerződés szerint viszont az EP képviselői nem lehetnek többen 751-nél jövőre. A szerződés értelmében egyetlen tagállamnak sem lehet 96-nál több képviselője az EP-ben, ezért a legtöbb mandátummal bíró Németország mindenképpen automatikusan elveszít a neki járó 99-ből három képviselői helyet a jelenlegi ciklus végén. A mostani döntés alapján pedig további egy tucat tagállam kénytelen megválni egy-egy EP-képviselői mandátumtól. A kérdésben az Európai Tanácsnak kell kimondania a döntő szót, méghozzá egyhangúsággal.
„A 2014–2019 közötti parlamenti ciklus képviselői helyeit nem önkényesen, hanem objektíven meghatározott feltételek alapján kell kiosztani” – áll az EP állásfoglalásában, amelyet 536 képviselő támogatásával, 111 nem szavazat ellenében, 44 tartózkodás mellett fogadtak el.
A dokumentum szerint figyelembe kell venni a népességszám változását és úgy kell módosítani a mandátumok elosztását, hogy minden tagállam legfeljebb egy képviselői helyet veszítsen. E szerint Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Portugália és Románia lesznek azok az országok, amelyek eggyel kevesebb képviselőt küldenek majd az EP-be, és Horvátországnak is eggyel kevesebb lesz annál, mint amennyire korábban számíthatott.
Ha az Európai Tanács is jóváhagyja, a javaslat szerint Magyarországnak a jelenlegi 22 helyett 21, míg Romániának a mostani 33 helyett 32 képviselői helye lesz a következő ötéves ciklusban.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!