
Fotó: Gov.ro
Normalizálni kell az Erdélyről szóló közbeszédet, hiszen Románia és Magyarország is tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei szervezetének péntek esti értekezletén Marcel Ciolacu.
2024. január 27., 13:492024. január 27., 13:49
Beszédében a pártelnök-miniszterelnök kifejtette: reményei szerint a szavait nem azzal a „breaking news-zal”fogja tálalni a sajtó, hogy kiárusította Erdélyt.
– mondta Ciolacu az Agerpres beszámolója szerint.
A PSD elnöke szerint az idei választási évben nem szabad megtörténnie annak, hogy „két hónapos kampány után” a vegyes házasságban élők elfelejtsék: együtt élnek és közös gyermekeik vannak. Megjegyezte:
Marcel Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei szervezetének péntek esti értekezletén ugyanakkor kijelentette, hogy az idei választásokon a szociáldemokraták meg akarják szerezni Szatmárnémetiben a polgármesteri és a megyében a tanácselnöki tisztséget.
A pártelnök elmondta, a továbbiakban is számít az RMDSZ és a PSD helyi szintű együttműködésére. Kifejtette:
„Valójában (...) mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk, románok, magyarok, ukránok, németek, akik együtt élnek Romániában. Azt hiszem, ez áldás, és nem ok a vitákra, a minket elválasztó dolgok megtalálására” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ciolacu kijelentette, hogy a 2024 választási évben bizonyos politikai erők korlátozott számú szavazat reményében a közösségek megosztására törekednek majd.
– fogalmazott a politikus.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
4 hozzászólás