
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
187 kilogramm dohányt koboztak el a Bukaresti Rendőr-főkapitányság munkatársai, miután tetten értek egy férfit, amint ömlesztett dohányt csomagolt egy harmadik kerületi tömbház alagsorában, kereskedelmi célból.
2017. május 23., 15:292017. május 23., 15:29
A 37 éves férfi a tömbház lakótársulásának elnöke, bírósági források szerint a harmadik kerület ügyészségén hallgatják ki – számol be az Agerpres.
– áll a rendőrségi közleményben.
Hétfőn dél körül megfigyelték a férfit, amint lement a tömbház alagsorába, ahol több tároló helyisége volt. A rendőrök behatoltak az épület pincéjébe, ahol három helyiség volt berendezve, ezekben szárította, őrölte és csomagolta a gyanúsított a dohányt. A férfit akkor kapták el, amikor éppen csomagolta a cigarettákat. A cigarettakészítő műhelyben elektromos mérlegek, cigarettagyártó gépezet, dohányőrlő és szárítógép is volt.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy a gyanúsított előkészített 19, egyenként 1 kilogrammos postai csomagot.
– tájékoztat a közlemény.
A rendőrség lefoglalta a gépeket, 187 kilogramm dohányt, valamint egy naplót, amelybe a megvásárolt és eladott dohánymennyiségeket vezette a férfi – írja a rendőrség.
A férfit őrizetbe vették és eljárás indul ellene.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!