
A bukaresti Rahova börtönkórházba utalták keddre virradóra a legfelsőbb bíróság által egy korrupciós ügyben jogerősen hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Cătălin Voicu volt szociáldemokrata szenátort.
2013. április 23., 19:082013. április 23., 19:08
A szívbetegségben szenvedő politikus már a hétfő esti ítélethirdetés előtt a Floreasca kórházba vonult, és innen szállították át a fogva tartottak számára fenntartott, szigorúan őrzött egészségügyi intézménybe. A fellebbviteli tárgyaláson ötről hét évre súlyosbították Voicu büntetését, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek. Voicut 2010-ben vádolta meg a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal, hogy bírósági döntéseket és rendőrségi vizsgálatokat próbált meg befolyásolni két üzletember érdekében, akiktől ezért pénzt fogadott el. Az ügyben Cătălin Locic bukaresti vállalkozó négy év letöltendő börtönbüntetését is jogerőre emelte a bíróság. Florin Costiniu, a legfelsőbb bíróság polgári részlegének volt elnöke három helyett négy év felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Costel Căşuneanu üzletembert, aki a vádirat szerint több mint negyedmillió eurót fizetett Voicunak a bírák megvesztegetésére, négy év felfüggesztett börtönre ítélték.
Cătălin Voicut a romániai nagykorrupció megtestesítőjeként emlegetik a bukaresti médiában, aki elhitette magáról, hogy bármit „el tud intézni”, és hogy érinthetetlen, mert – mint ahogy azt a lehallgatott telefonbeszélgetéseiről készült jegyzőkönyvek bizonyítják – „túl sok mindent tud” egyes bírákról, politikusról, ügyészekről és főrendőrökről. Voicu tisztképző iskolát és jogot végzett, 1989 után a legfőbb ügyészségre, majd az elnöki testőrszolgálathoz (SPP) került, ahol tábornoki rangig jutott. 2000–2004 között Ion Iliescu államfő nemzetbiztonsági tanácsadója volt. 2004-től képviselői, 2008-ban szenátori mandátumot szerzett a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben, és kevés hiányzott ahhoz, hogy a belügyminisztérium élére kerüljön: a 2008-ban alakult nagykoalíciós kormányban a PSD őt javasolta a tisztségre, de Emil Boc miniszterelnök nem volt hajlandó rábízni a belügyi tárcát.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!