
Bukarestbe érkezik hétfőn Martonyi János külügyminiszter, aki közölte: kétnapos látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták" ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.
2013. március 03., 13:392013. március 03., 13:39
2013. március 03., 13:412013. március 03., 13:41
A tárcavezető a hétvégén a Magyar Televíziónak elmondta, már román kollégája, Titus Corlăţean tavaly októberi budapesti útja alkalmával megállapodtak a látogatás viszonzásában. A Magyar Külügyminisztérium közölte, hogy a találkozón lehetőség nyílik az elmúlt időszak eseményeinek áttekintésére és a jövőbeli együttműködés irányainak egyeztetésére.
Közben Corlăţean úgy véli, a magyar-román kapcsolatok vitás kérdéseit diplomáciai keretek közé kell terelni, mert a sajtón keresztül való üzengetés és a tüntetések nem oldanak meg semmit. A román külügyminiszter egy hétvégi tévéinterjúban kifejtette: az etnikai autonómia gondolata ellentétes a román alkotmánnyal, és Bukarest számára az okozott „nehézséget”, hogy egy ilyen elképzelést „külső megnyilatkozásokkal” támogattak.
A diplomácia vezetője szerint Martonyi János bukaresti látogatása jó alkalom lesz a politikai, diplomáciai párbeszédre Budapesttel, amire szerinte Románia az utóbbi 23 évben mindig nyitott volt. „Más megnyilvánulások, a sajtó által felkapott és reakciókat provokáló nyilatkozatok, vagy az utcai megmozdulások olyan szereplőkkel, akik szükségét érzik, hogy olajat öntsenek a tűzre, nem oldja meg a problémákat. Ám Románia hozzáállása európai, demokratikus, és remélem, hogy a magyar külügyminiszterrel való megbeszélésünk nyomán újra egy hasonló szellemű, nyitott partnerre találunk” – mondta Titus Corlăţean.
Hozzátette, a külügyminiszteri találkozótól racionalitást és kiegyensúlyozottságot remél, mert ebből az alkalomból egy évfordulóról is megemlékeznek: Románia és Magyarország stratégiai partnerségének létrejöttéről van szó, amely szerinte fontos európai tartalommal rendelkezik és gazdasági jelentőséggel bír.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!