Bukarest provokációval vádolja Budapestet

Újabb dipomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben.

2013. február 17., 16:502013. február 17., 16:50

Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt. Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”.

A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre. „A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.

Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt pénteken. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2–3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára. A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá.

Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.

Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében. A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet.

A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 24., péntek

A későn érkező mentők lehetnek felelősek egy magyar fiatal haláláért Ausztriában

A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.

A későn érkező mentők lehetnek felelősek egy magyar fiatal haláláért Ausztriában
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Trump lemondta a budapesti csúcstalálkozót és szankciókat jelentett be Oroszország ellen

Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.

Trump lemondta a budapesti csúcstalálkozót és szankciókat jelentett be Oroszország ellen
2025. október 22., szerda

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
2025. október 21., kedd

BBC: lehet, hogy mégsem lesz Trump–Putyin találkozó Budapesten

„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.

BBC: lehet, hogy mégsem lesz Trump–Putyin találkozó Budapesten
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
2025. október 21., kedd

Darukat döntött fel a tornádó Párizs közelében, egy fiatal munkás meghalt – videóval

Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.

Darukat döntött fel a tornádó Párizs közelében, egy fiatal munkás meghalt – videóval
2025. október 20., hétfő

Románián át megy Putyin Budapestre? Megszólalt a román külügyminiszter

Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.

Románián át megy Putyin Budapestre? Megszólalt a román külügyminiszter
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Orosz–ukrán háború: megállni, ahol vannak, és hagyni, hogy mindketten győzelmet hirdessenek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Orosz–ukrán háború: megállni, ahol vannak, és hagyni, hogy mindketten győzelmet hirdessenek
2025. október 19., vasárnap

XIV. Leó pápa: a háború adja át a helyét a békének!

A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.

XIV. Leó pápa: a háború adja át a helyét a békének!
2025. október 18., szombat

Beperelte az Európai Bizottságot a Romgaz

Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Beperelte az Európai Bizottságot a Romgaz
Beperelte az Európai Bizottságot a Romgaz
2025. október 18., szombat

Beperelte az Európai Bizottságot a Romgaz

Hirdetés