Bukarest az Interpollal körözteti Markó Attilát

A román hatóságok az Interpolon keresztül körözést bocsátottak ki Markó Attila, az RMDSZ volt parlamenti képviselője ellen. A Magyarországra menekült politikus előzetes letartóztatását a bukaresti legfelsőbb bíróság április 29-én rendelte el távollétében.

Krónika

2015. május 04., 14:442015. május 04., 14:44

Markó Attila fényképe és adatai hétfőn jelentek meg a román rendőrség, valamint a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Interpol) honlapján.

A politikus és a bukaresti restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

Markó Attila korábban a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon akar új életet kezdeni, és azt reméli, hogy Budapest nem adja ki. A képviselői mandátumáról nemrég lemondott politikus kifejtette: nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönre elítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét.

A volt képviselő ártatlanságát hangoztatta abban a két kártérítési ügyben is, amellyel a Mikó-per után vádolta meg a DNA a politikus korábbi kártérítési bizottsági tagságára alapozva. Elmondta: nem tartja jogszerűnek a kollektív felelősségre vonást egy egész testület esetében csak azért, mert annak egyik tagja esetleg korrupciós bűncselekményt követett el. Az első ügyben ejtették az ellene felhozott korrupcióvádat, a másodikban viszont előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Az már decemberben nyilvánosságra került, hogy az első korrupciógyanús kártérítésről az RMDSZ-politikus távollétében döntöttek a bizottsági tagok: Markó nem vett részt azon az ülésen. Az RMDSZ politikusa azonban mindeddig hiába kérte, hogy ejtsék a vádat: ezt csak a múlt héten tette meg a DNA, amikor a második kártérítési ügyben kérte az RMDSZ-politikus letartóztatását a bíróságtól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

Hirdetés