
Szigorúbb fellépést szorgalmaz négy tagállam azok ellen, akik visszaélnek az EU-n belüli szabad mozgás jogával és a fogadó állam szociális rendszerével.
2013. április 28., 13:212013. április 28., 13:21
A német, az osztrák, a holland és a brit belügyminiszter úgy látja, országuk „szociálissegély-turizmussal” szembesül, s ezért levélben az Európai Bizottsághoz (EB) fordultak. „Egyes tagállamok városainak és községeinek jelentős terhet jelentenek bizonyos, más tagállamokból érkező bevándorlók. Ezek a bevándorlók anélkül élnek a szociális szolgáltatásokkal, hogy megfelelnének a szükséges feltételeknek – szerepel a négyek levelében. A miniszterek nem neveznek meg tagállamokat vagy nemzetiségeket, viszont egyértelműen Romániából és Bulgáriából érkező roma bevándorlókra gondolnak. A miniszterek szerint meg kell teremteni a lehetőséget a visszaélést elkövetők kiutasítására és ismételt beutazásuk megtiltására.
Az EB azonban ezt elutasítja. „A bizottság régóta kiáll a szabad mozgás joga mellett, amely nagy kincs az EU-ban. Egyáltalán nincs semmi ok arra, hogy ez megváltozzon” – szögezte le Viviane Reding igazságügyi biztos szóvivője. „Nem tárgyalunk a szabad mozgás jogáról, a határok leépítésére törekszünk” – tette hozzá. A szóvivő úgy látja, a jelenlegi uniós irányelvek alapján is elég eszköze van az államoknak, hogy védekezzenek a visszaélések ellen. Andor László szociális ügyekért felelős uniós biztos a hét végén leszögezte, a munkavállalók szabad áramlása alapvető jog, és nem alku tárgya. Közölte, a bizottság semmilyen konkrét adatot nem kapott, amely alátámasztaná, hogy a „szociális turizmus” valóban ilyen jelentőségű problémát jelentene. A biztos külön kitért arra, hogy például a Romániából és Bulgáriából más uniós államokban indulók kétharmada Spanyolországban és Olaszországban próbált szerencsét, ezért az északi államok aggodalmait nem árt óvatosan kezelni. „Néha attól tartunk, hogy ezt a kérdést egy kicsit felfújják hazai, belpolitikai okok miatt\" – vélte Andor László.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!