A hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékos átlagos növekedésével számol a Ponta-kormány a 2014–2016 közötti időszakban – derül ki a kabinet konvergencia-programjából.
2013. április 18., 18:012013. április 18., 18:01
A kormány napokban elfogadott dokumentuma középtávú előrejelzést készít a hazai gazdaságról. A GDP-bővülést a belföldi fogyasztás évente átlagos 3,1 százalékos növekedésére alapozzák. A gazdaság különböző ágazatai közül az építőipar, a szolgáltatások és az ipari termelés járul hozzá majd legnagyobb mértékben a remélt növekedéshez. A várakozások szerint a kivitel és a behozatal is évente átlagosan 4,9 százalékkal, illetve 5,5 százalékkal nő a vizsgált időszakban.
Egyébként a balliberális kormány csökkentette a korábbi konvergencia-programban megjelölt gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Az idén a kormány 1,6 százalékos növekedésre számít a korábban tervezett 3,1 százalék helyett, 2014-ben 2,2 százalékos bővülésre a korábban tervezett 3,6 százalék helyett, 2015-ben pedig 2,8 százalékos GDP-növekedést remélnek. Románia GDP-je tavaly 0,7 százalékkal nőtt, ez mélyen várakozáson aluli érték volt, hiszen eredetileg 1,9-2,3 százalékos növekedésre számítottak. 2011-ben viszont a GDP várakozáson felül, 2,5 százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető. A legújabb konvergencia-program szerint az éves inflációs ráta 2016-ig 2,3 százalékra mérséklődik a jelenlegi 5 százalékról, az éves átlagos infláció ráta pedig 2,5 százalék lesz 2014 és 2016 között.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!