Bombamerényletekkel torolták meg Vegyi Ali halálát

Hétfőn 36-an, kedden pedig 18-an haltak meg az iraki fővárosban bombamerényletek nyomán. Valószínű, hogy a terroristák Ali Haszan al-Madzsid (közismertebb néven Vegyi Ali) hétfői kivégzését torolták meg.

Szőcs Lóránt

2010. január 26., 14:172010. január 26., 14:17

Galéria
Nem sokkal a Vegyi Ali halálos ítéletét bejelentő kormányszóvivői tájékoztató előtt erős robbanások rázták meg Bagdadot hétfőn.

A merényleteket néhány perc eltéréssel hajtották végre belvárosi szállodáknál, az öngyilkos elkövetők kisbuszokkal hajtottak a helyszínre.

Három erős robbanás történt, egy nagy szállodáknak helyet adó belvárosi övezetben, nem messze a kormányzati negyedtől. A rendőrség szerint 36-an életüket vesztették, csaknem 70-en megsebesültek.

Az első robbanás a Tigris folyó keleti partján, az Ishtar Sheraton szálloda közelében, a második a Babylon hotelnél, a harmadik az al-Hamra szállónál történt. A három robbanás mindössze pár perc különbséggel következett be az egymástól távol lévő épületeknél. A televíziós felvételeken látszik, hogy a robbanások kivédésére emelt falak a földre omlottak, és kiégett több autó.


Kedden belügy-minisztériumi épület mellett történt a pokolgépes merénylet

Tizenheten haltak meg a kedden végrehajtott öngyilkos pokolgépes merényletben, és körülbelül nyolcvan sebesültet említenek a hivatalos közlemények. A merénylő ezúttal egy kormányzati épület mellett robbantotta fel magát. Pontosabban a támadás a Karrada negyedben található, belügyminisztériumhoz tartozó igazságügyi orvos szakértői intézet ellen irányult. Az öngyilkos merénylő az általa vezetett gépkocsit robbantotta fel.

Egyes források szerint az épületben egy szakértői csoport dolgozott, amely éppen terrorista merényletek kivizsgálásával foglalkozik. Többek között itt tartották nyilván a bűnözők újlenyomatait. Tizenkét rendőr és hat civil vesztette életét. Valószínű, hogy az elkövető az azelőtti merényletek helyszíneről származó nyomokat szeretette volna eltüntetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés