Boagiu: Építőtelep lesz az ország

Románia építőtelep lesz idén, és megnyeri a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött fogadást – nyilatkozta Anca Boagiu közlekedési miniszter. Hozzátette, jelenleg 243 kilométer autópálya építése folyik, ugyanakkor előkészítették a közbeszerzést még 220 kilométernek.

Szőcs Lóránt

2011. március 24., 16:102011. március 24., 16:10

2011. április 08., 12:012011. április 08., 12:01

Boagiu kifejtette, az elmúlt időszakban módosították a jogszabályokat, kijavították a befektetési pályázatoknál előforduló gondokat, köztük a közbeszerzések fellebbezésére, a kisajátításokra, a szerződéskötésre vonatkozóakat, de még létezik egy nagyon nehezen orvosolható probléma, éspedig hogy az állami vállalatoktól magáncégekhez távozik a szakképzett személyzet.

„Szükségünk van arra, hogy a szakképzett személyzet visszatérjen a közigazgatásba” – mondotta a miniszter. Kihangsúlyozta, az elmúlt időben az országos útügy (CNADNR) 30 fiatal mérnököt alkalmazott, és partnerségi szerződést kötne az országban található építészeti egyetemekkel. A munkálatok finanszírozásával kapcsolatban szerinte nincs gond.

A miniszter kifejtette, eddig nem akart találkozni a magáncégek képviselőivel, a külföldiekkel viszont már találkozott, a megbeszélésen jelen voltak az adott államok nagykövetei. Boagiu azt kérte tőlük, olyan minőségű munkát végezzenek Romániában, mint saját hazájukban. „Európai uniós tagországok vagyunk, és kötelességünk átláthatóan és becsületesen elkölteni a pénzt” – emelte ki a tárcavezető. Hozzáfűzte, nem tűri majd, hogy ok nélkül halogassák a munkálatokat. „Fogékony vagyok az önök által felvetett problémákra, de ha önöknek profitjuk van, akkor a román államnak is nyernie kell minőségi munkát, a megítélt pénzért” – véli Boagiu.

A Comarnic–Brassó autópályával kapcsolatban Boagiu elmondta, a projektet újraminősítik, és készülnek az új tenderfüzetek, hamarosan meg is hirdetik a közbeszerzést. A Piteşti–Szeben szakaszra egyelőre hiányoznak az alapok, ebben az esetben a finanszírozást a köz- és a magánszféra együttműködésével kívánják megvalósítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés