Los Angelesben halt meg szerdán Debbie Reynolds színésznő, az Ének az esőben és több más klasszikus film sztárja, a kedden elhunyt Carrie Fisher színésznő édesanyja.
2016. december 29., 08:182016. december 29., 08:18
„Debbie Reynolds Carrie-vel akart lenni” – mondta fia, Todd Fisher a Variety-nek. Az énekes-színésznő épp lánya temetésének szervezésével foglalkozott, annak Los Angeless-i otthonában, amikor stroke-ot kapott és a Cedars Sinai kórházba szállították, ahol nem sokkal később elhunyt.
A közösségi médiában sokan így reagálták le halálhírét: „megszakadt a szíve”.
Debbie Reynolds több mint 30 filmben szerepelt 1950 és 1967 között. A színésznő Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown című musicalban játszott főszerepéért 1964-ben Oscar-díjat kapott, de 1973-ban Tony-díjra is jelölték az Irene című Broadway-musicalben nyújtott alakításáért.
1955-ben ment férjhez Eddie Fisherhez, akivel 1959-ig élt együtt, ebből a házasságából született lánya Carrie, és fia Todd. Ezt a házasságát követően még kétszer ment férjhez: 1960 és 1973 között Harry Karllal, míg 1984 és 1996 között Richard Hamlettel élt együtt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.