
A kormány által múlt héten elfogadott 2014-es költségvetés-kiigazítást bírálja a Pénzügyi Tanács, amely főként azt kifogásolja, hogy a dokumentumban nem szerepel, a kabinet miből fedezné az október elsejétől bevezetendő társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentés nyomán keletkezett, erre az évre 850 millió lejesre becsült hiányt.
2014. augusztus 04., 17:052014. augusztus 04., 17:05
Az állami hatóság ugyanakkor jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök korábbi bejelentéseivel ellentétben negatív büdzsékiigazításra kell számítani. A tanács rámutatott: a kormánynak tulajdonképpen 128 millió lejjel kellett csökkentenie a várható éves bevételeit, emellett az adóbeszedés hatékonyságát is mérsékelték.
A kormány egy júniusban nyilvánosságra hozott törvénytervezete alapján a társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) 5 százalékponttal történő csökkentése nyomán keletkező 850 millió lejes deficitet az évtől kivetett úgynevezett oszlopadóból befolyó összegből pótolták volna.
A Pénzügyi Tanács azonban rámutatott: ezt az összeget már más kiadások fedezésére különítette el a kabinet, a mostani költségvetés-kiigazításban pedig semmilyen egyéb forrás nem szerepel, amiből a tb-csökkentés gazdasági hatását kompenzálni lehetne ebben az évben.
Mint ismeretes, a társadalombiztosítási hozzájárulás mérséklésére vonatkozó tervezetet a parlament már elfogadta, Traian Băsescu államfő azonban még nem hirdette ki a törvényt, arra hivatkozva, hogy a kormánynak nincs reális elképzelése az ebből eredő hiány fedezésére, így az intézkedés veszélyezteti a büdzsé stabilitását.
„Ha a kabinet a költségvetés mostani formája szerint vezeti be október elsejétől a tb-csökkentést, nem tudja majd a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékán tartani az államháztartási hiánycélt, vagy jelentősen mérsékelnie kell az államkassza egyéb kiadásait” – áll a hatóság jelentésében.
A Pénzügyi Tanács ugyanakkor úgy vélte: a költségvetés-kiigazítás egyáltalán nem ad okot az optimizmusra arra vonatkozóan, hogy a kormány be tudja tölteni az idén bevezetett adómódosítások nyomán keletkezendő deficitet. Victor Ponta ezzel szemben július végén még úgy nyilatkozott: a kormány pozitív költségvetés-kiigazításra készül, azaz a várthoz képest gyengébb bevételek ellenére nem kell felülvizsgálniuk az államkassza kiadásait. A miniszterelnök szerint optimizmusra ad okot, hogy július rendkívül hatékony hónap volt a bevételek szempontjából.
Ennek ellentmond viszont, hogy az első hat hónap adatai szerint az államkasszába a tervezetthez képest egymilliárd lejjel kevesebb pénz folyt be – főként az általános forgalmi adó (áfa/TVA) tekintetében –, emiatt a kormány kénytelen volt lemondani az európai uniós projektek társfinanszírozásáról.
A Pénzügyi Tanács jelentése szerint a költségvetés-kiigazításban a kormány könyvelési „trükkök” nyomán mesterségesen növelte a várható bevételeket, ezért látszólag valóban pozitív kiigazításról van szó, a valóságban azonban 128 millió lejes bevétel-csökkentésre volt szükség.
A kormánynak ráadásul az április elsejétől az üzemanyagra kivetett, literenkénti 7 eurócentes adóval kapcsolatban sem jöttek be a számításai: az adóhatóság (ANAF) statisztikái szerint az államkassza április és június közötti bevételei alulmúlták a megelőző három hónap adatait. Mint kiderült: április–júniusban a különleges fogyasztási adókból – amelyek közé a hétcentes illeték is tartozik – 2,17 milliárd lej folyt be, ez több mint 380 millió lejjel kevesebb a január–márciusi bevételhez képest.
A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja, ennek oka, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett a benzinkutak forgalma: március óta 6,5 százalékkal csökkentek az eladások. Victor Ponta ezzel kapcsolatban a csatorna egyik műsorában úgy nyilatkozott: mindez annak tudható be, hogy a kereskedők egy része mostanáig a raktáron felhalmozott adózatlan üzemanyagot árusított, ezért csak „év végén kell levonni a következtetéseket.”
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!