A román képviselőház egy szerdán elfogadott törvénymódosítással betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát.
2015. június 25., 17:082015. június 25., 17:08
Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni.
A módosított rendelet megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét Romániában egyebek mellett Vasgárda név alatt.
Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni.
A módosítást 302 igen szavazattal három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ugyanezt a módosítást a szenátus is megszavazta áprilisban. A módosított rendelet hatályba lépéséhez Klaus Johannis államelnök aláírása szükséges még.
A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot a román ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak.
Eszerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését – írták a kezdeményezők. Ezért szükségesnek tartották a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!