
Levélben fordult harminc európai parlamenti képviselő az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy szerezzen érvényt a törvényhozás öt évvel ezelőtti határozatának, és tiltsa be a ciánalapú bányászati technológiákat.
2015. május 06., 18:202015. május 06., 18:20
Az eurohonatyák folyamodványának apropója az, hogy Áder János és Tőkés László néppárti képviselők kezdeményezésére az EP 2010. május 5-én felszólította az Unió kormányát: kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az EU-ban 2011 vége előtt, mivel ez az egyetlen biztonságos módja vízkészleteink és ökoszisztémáink bányászati tevékenységekből fakadó cianidos szennyeződéstől való védelmének.
A Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztoshoz írt levél aláírói felhívták az illetékes figyelmét arra, hogy a törvényhozás egyértelmű felszólítása ellenére a végrehajtó szerv máig adós a határozat végrehajtásával. Annak ellenére, hogy már a 2000 októberében kiadott Berlini Nyilatkozat is felhívta a közvélemény figyelmét az arany cianidos kinyerésének fokozott veszélyeire.
Az EP-képviselők – közöttük Tőkés László, valamint az RMDSZ-es Sógor Csaba és Winkler Gyula – leszzögezik: annak érdekében, hogy a bányászat ne jelenthessen veszélyt az ökoszisztéma egyensúlyára és fejlődésére, illetve ne jelentsen fenyegetést a biológiai sokféleségre és az emberi életekre, akadályozni és korlátozni szükséges a kockázatos és ártalmas bányászati eljárásokat.
Arra figyelmeztetnek, hogy a ciánalapú bányászat jelenleg Európa legszebb védett tájait – például Lappföldet, a spanyolországi Galiciát, a Chalkidiki-félszigetet vagy Erdélyt –, valamint tíz ország sok millió polgárának ivóvízkészleteit veszélyezteti. Emlékeztetik az uniós biztost, hogy a vehemens bel- és külföldi tiltakozás ellenére a legnagyobb ciántechnológiás bányát Verespatakon akarják megnyitni.
„Európa egy hajszálnyira áll attól, hogy a világ legfenyegetettebb aranybányászati helyszínévé váljék” – kongatják meg a vészharangot az EP-képviselők. Hozzáteszik: mivel az elmúlt 25 évben világszerte több mint 30 nagyobb, cianid-szivárgással járó baleset fordult elő, nincs biztosíték arra, hogy a jövőben nem történnek hasonló szerencsétlenségek, figyelembe véve az egyre sűrűbben bekövetkező szélsőséges időjárási körülményeket, többek között a gyakori erősen csapadékos időszakokat.
Különben az öt évvel ezelőtt megszavazott EP-határozat nyomán Németország, Magyarország és Csehország már betiltotta a ciános bányászati eljárást. „Továbbra is úgy véljük, hogy a vízügyi keretirányelv hatálya alá tartozó uniós célok – nevezetesen a vízkészletek jó kémiai állapotának elérése és a vízkészletek, valamint a biológiai sokféleség megőrzése – tiszteletben tartását csak úgy lehet megvalósítani, ha egyszer s mindenkorra betiltják a cianidos bányászati technológiákat” – állapítják meg levelükben a képviselők.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!