Hivatalosan bejelentette az aktív politikából való távozását Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő az Il Giornale napilapban csütörtökön megjelent közleményében. Közölte azt is, hogy december 16-át jelölte meg pártja, a Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltjének a megválasztására.
2012. október 25., 18:022012. október 25., 18:02
„Az Itália iránti szeretetből őrültségeket és bölcs dolgokat is el lehet követni. Tizennyolc évvel ezelőtt őrületből léptem színre, ami nem volt bölcsesség nélküli, most ugyanezért inkább eggyel hátrébb lépek” – ezekkel a szavakkal jelentette be Silvio Berlusconi, hogy 1994 óta először nem ő lesz pártja miniszterelnök-jelöltje. Berlusconi hozzátette, hogy átadja a helyét a fiatalabbaknak. Utódja kiválasztásának időpontjaként december 16-át jelölte meg, akkor tarthatná a PdL az előzetes miniszterelnök-jelölti választást. Ami a volt négyszeres kormányfő jövőbeli feladatait illeti, Berlusconi azt írta, „még jók az izmaim, és van egy kis eszem is, és az vár rám, hogy tanácsokat adjak, emlékezzek, meséljek és ítélkezzek beavatkozás nélkül”.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!