Beindul a bűnvádi eljárás Gabriel Oprea ellen az elhunyt rendőr ügyében

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával megindul a bűnvádi eljárás Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében.

Székelyhon

2016. december 07., 19:572016. december 07., 19:57

Ugyanezen ügyben a baleset helyszínén munkálatokat végző cég vezetője ellen is bűnvádi vizsgálatot kezdtek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei, akik a gyanúsítottak javait is zárolták.

A DNA az Agerpres hírügynökséget szerdán arról tájékoztatta: a vizsgálatot azt követően kezdik el, hogy Klaus Johannis elnök hozzájárulását adta ehhez, eleget téve a törvény követelményeinek a tett elkövetésekor miniszteri funkciót betöltő tisztségviselők elleni bűnügyi vizsgálat megkezdésével kapcsolatban.

Az idézett forrás emlékeztet, hogy ugyanabban az ügyben hivatali visszaélés gyanújával is bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett a DNA Oprea ellen, mert a volt kormányfőhelyettes és belügyminiszter nem indokolt esetekben is rendőri felvezetést vett igénybe.

Az ügyészek a baleset helyszínén, a gázvezetékeken munkálatokat végző cég, a SC General MPM Impex kft. vezetője, Petre Mazilu, valamint a munkacsoport vezetője, Adrian Corcodel ellen is bűnvádi eljárást indítottak, szintén gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával.

A DNA szerint 2015. október 20-án este Bogdan-Cosmin Gigină rendőr közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat az Oprea miniszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, miközben Gabriel Oprea a Cotroceni negyedbeli lakására tartott.

A baleset pillanatában Gigină 84 km/h sebességgel közlekedett, a sötétség és eső miatt rossz láthatósági körülmények között, így nem vette észre az úttesten ideiglenesen, a General MPM Impex kft. által elhelyezett akadályokat. A megalapozott gyanú szerint Gabriel Oprea volt az, aki hivatali tekintélyével rábírta a rendőrt, hogy nagyon gyorsan hajtson, ami halálos balesetéhez vezetett – érvelnek az ügyészek.

Bogdan-Cosmin Gigină családja polgári félként csatlakozott a bűnvádi eljáráshoz, az általuk követelt anyagi kártérítés összege megközelíti a hárommillió eurót.

A DNA ideiglenesen zárolta a Gabriel Oprea, valamint a két másik gyanúsított tulajdonában lévő ingatlanokat – közli a vádhatóság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés