
Nem sérti Románia alaptörvényét az államosított ingatlanokról szóló új jogorvoslati törvény – állapította meg pénteki ülésén a bukaresti alkotmánybíróság.
2013. május 12., 18:402013. május 12., 18:40
Az április 17-én parlamenti vita nélkül, kormányzati felelősségvállalással elfogadott jogszabály ügyében az ellenzéki jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) kért normakontrollt, de kifogásait a taláros testület elutasította.
Mint ismeretes, a törvény alapján a román állam a következő néhány évben visszaszolgáltatná a még tulajdonában lévő államosított ingatlanokat, majd négy év múlva részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni. A jóvátétel eme formájával azonban nem értenek egyet a romániai magyar történelmi egyházak sem, a volt tulajdonosok érdekvédelmét ellátó szervezetek szerint pedig a kormány gúnyt űz belőlük azáltal, hogy tíz-tizenöt évre tolja ki a kárpótlási időtartamot. Ugyanakkor a törvény akkor lép hatályba, ha Traian Băsescu államfő kihirdeti azt. Victor Ponta miniszterelnök korábban azt mondta: az elnök támogatásáról biztosította az ügyben.
A PDL alkotmányossági panaszában úgy vélekedett: formai hiba az, hogy a kormány felelősségvállalással kerülte meg a parlamentet olyan témában, amelyről több tervezet is a törvényhozás napirendjén szerepel. A felelősségvállalás olyan rendkívüli törvényhozási eljárás, amelynél a jogszabályt nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia. A PDL-nek viszont nem sikerült elegendő támogatói aláírást gyűjtenie a parlamentben egy bizalmatlansági indítvány beterjesztéséhez. Az RMDSZ ugyanis nem támogatta a kormánybuktató próbálkozást, arra hivatkozva, hogy az új jogorvoslati rendszer megőrzi a természetbeni visszaszolgáltatás, illetve a méltányos kártérítésnek az elvét, és a folyamat véges határidőn belüli lezárását célozza, ami a magyar közösségnek is érdeke.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!