
A média szabadsága az Európai Bizottság szemében szent és sérthetetlen, ugyanakkor szóvá kell tenni azt is, ha összehangolt médiakampányokkal veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét – hangsúlyozta José Manuel Barroso, az uniós javaslattevő-végrehajtó végrehajtó intézmény elnöke a romániai helyzetről szólva, Viktor Ponta miniszterelnökkel közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
2013. február 04., 19:042013. február 04., 19:04
Kettőjük megbeszélése után elmondták: kétoldalú megbeszélésükön szóba került az a múlt héten közzétett európai bizottsági jelentés, amelyet az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus keretében készítettek Brüsszelben Romániáról, áttekintve az uniós tagsággal járó kötelezettségvállalások eddigi teljesítését. A jelentésből kitűnt, hogy az országnak bőven van még tennivalója az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem, illetve a médiaszabályozás területén. Barroso most is megerősítette: e téren további előrelépést várnak Romániától. Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása után második kiemelt témaként említette a fontos tisztségekbe való kinevezések kérdését. Magyarázatként megjegyezte: Brüsszel elvárja, hogy azok a román közéleti szereplők, akiknek a „személyi integritása megkérdőjeleződik” vagy a korrupció gyanúja merül fel velük szemben, „álljanak félre”.
A médiaszabadságot illetően az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: nem szólnak bele abba, hogy Románia miként szabályozza ezt a területet, csupán jelezni kívánták: problémát okoz, ha a médiát összehangolt kampányokra használják fel, többek közt olyan személyek lejáratása érdekében, akik fellépnek az igazságszolgáltatás függetlenségéért. Barroso és Ponta kitért a sajtótájékoztatón arra, hogy az uniós tagállamok belügyminiszterei márciusban tekintik át, csatlakozhat-e Románia és Bulgária a belső határellenőrzés nélküli utazást lehetővé tevő schengeni övezethez. Az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy az általa vezetett intézmény ezt támogatná.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!