
Fotó: Veres Nándor
Kiterjesztik a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló korrupcióellenes hatóság, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hatáskörét az uniós támogatások felhasználására. Erről szerdai ülésén fogadott el memorandumot a Victor Ponta vezette kormány.
2013. január 31., 20:282013. január 31., 20:28
A közbeszerzési felügyelet kérésére készült memorandum olyan számítógépes adatbázis létrehozását irányozza elő, amellyel kiszűrhetők lesznek az uniós pályázatok körüli érdekösszefonódások. A létrehozandó információs rendszer segítségével az ANI már pályázati szinten figyelmeztetné az érintetteket, amennyiben egy-egy uniós projekt szereplői összeférhetetlenségi helyzetben lennének. Ettől azt remélik, hogy még idejében kiküszöbölhetők lesznek az érdekösszefonódások, és nem kellene emiatt utólag leállítani a közbeszerzési eljárást, veszélybe sodorva a projekt egészét.
Korábban Horia Georgescu, az ANI igazgatója arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzati tisztségviselők több mint egynegyede saját cégeihez vagy ismerősei és rokonai vállalkozásaihoz irányítja az uniós pénzeket.
Az Európai Bizottság a közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt tavaly öt ágazati operatív program esetében vont el forrásokat Romániától, miközben az ország a rendelkezésére álló uniós támogatások alig tíz százalékát tudta csak lehívni. Elemzők szerint fontos jelzés, hogy a Ponta-kabinet egy minden eddiginél átfogóbb adatbázist akar a feddhetetlenségi ügynökségre bízni akkor, amikor több korrupcióval gyanúsított kormánypárti politikus az ANI felszámolását javasolja.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!