Nem értenek egyet a konzuli irodák elutasításával

A bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a román külügyminisztérium elutasította Magyarország két konzuli iroda nyitására vonatkozó igényét – közölte pénteken az MTI-vel Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Mellettük az EMNP sem ért egyet az intézkedéssel.

Hírösszefoglaló

2014. július 04., 15:252014. július 04., 15:25

2014. július 04., 20:452014. július 04., 20:45

Hozzátette: a tárca vezetése nem konzultált az RMDSZ-szel, és minden indok megvan arra, hogy újragondolja döntését.

A politikus nevetségesnek nevezte, hogy az elutasítást Bukarest az arányosság elvével indokolta.

„Nem lehet összehasonlítani az 1,3 milliós romániai magyar közösséget a néhány ezres magyarországi román közösséggel. Másrészt fontos lenne, hogy Titus Corlățean külügyminiszter ne csak a nyilatkozatok szintjén támogassa a jószomszédi viszonyt, hanem amikor döntéseket kell hozni, akkor a tettek mezejére lépjen” – mondta a főtitkár.

Arra a kérdésre, hogy miért lenne fontos a Marosvásárhelyre, illetve Nagyváradra tervezett magyar konzuli iroda az erdélyi magyarság számára, Kovács Péter a kettős állampolgárok növekvő számára utalt, akiknek fontos, hogy ne kelljen messzire utazniuk.

„Nagyon fontos, hogy Kolozsváron és Csíkszeredában működik magyar főkonzulátus, az is nagyon fontos, hogy ezek rendszeresen szerveznek találkozókat más erdélyi városokban, de amennyiben kevesebbet kell utazni, könnyebben elérnek az erdélyi magyar emberek ezekbe az irodákba, az a magyar embereket segíti. Azért tartjuk fontosnak a konzuli hálózat bővítését, hogy közelebb tudjanak jutni azokhoz, akik hozzájuk fordulnak” – mutatott rá az RMDSZ főtitkára.

Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t: Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson.

A román külügyminisztérium a Krónika kérdéseire válaszolva meglepetésének adott hangot Budapest ama állítással kapcsolatban, hogy magyarázat nélkül utasította volna el a kérést. Döntésüket azzal indokolták, hogy „Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, továbbá hogy az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének.”

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár a magyar fél értetlenségét jelezte a román elutasítással kapcsolatban, amelyet Budapest azért is barátságtalannak tart, mert a két külügyminiszter már többször egyeztetett arról, hogyan lehet a két ország kapcsolatát tovább fejleszteni.

Az EMNP barátságtalan gesztusnak, „olcsó taktikázásnak” tartja az elutasítást

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) barátságtalan lépésnek tartja, hogy a bukaresti külügyminisztérium elutasította Magyarország két konzuli iroda nyitására vonatkozó igényét, az elutasítást pedig a román diplomácia „olcsó taktikázásának” tekinti – közölte pénteken az MTI-vel Toró T. Tibor, az EMNP elnöke (fotó). A pártelnök kifejtette: elképzelhető, hogy Bukarest így akarja nehezíteni, hogy Magyarország közjogi kapcsolatot tartson a Romániában élő, magyar állampolgársággal is rendelkezők immár csaknem félmilliós közösségével, de inkább azt valószínűsíti, hogy a román diplomácia természetes igények akadályozásával akar tárgyalási előnyökhöz jutni.

Toró megjegyezte: a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érdekérvényesítő képességének gyengeségét jelzi az, hogy megszülethetett egy ilyen elutasítás. „Nemcsak, hogy nem tudta ezt megakadályozni, de a háta mögött hoznak ilyen döntéseket. Ilyen áron nem érdemes ott lenni a kormányban, hogy statisztaként asszisztáljanak mindenféle olyan döntéshez, ami a magyarságnak hátrányos” – mondta az EMNP elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés