
A 2010-es magyarországi választásokon csúfos vereséget szenvedett addigi kormánypárt, az ellenzékbe szorult és oszlásnak indult Magyar Szocialista Párt – az alakulat honlapján csak szerdán délelőtt közzétett hír szerint – „történelmi jelentőségű elnökségi ülést tart” Erdélyben. „A párt vezetése Kolozsvárott, kétnapos kihelyezett ülésen hirdeti meg nemzetstratégiai programját.”
2013. január 16., 16:142013. január 16., 16:14
Idézzük a közlemény további részeit: „Az MSZP történetében példa nélküli, hogy határainkon túl tartja ülését az elnökség. A program előzetesen egyeztetésre került a határon túli szervezetekkel, köztük az RMDSZ tisztségviselőivel. Mesterházy Attila MSZP-elnök Markó Bélával, az RMDSZ volt elnökével, korábbi román miniszterelnök-helyettessel tart közös fórumot, és találkozik Kelemen Hunorral, az RMDSZ jelenlegi elnökével is. Markó az erdélyi Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként megállapodást ír alá a Táncsics Mihály Alapítvány vezetőjével, Szabó Vilmossal, ami kiterjed a Riport Kiadó, illetve az Erdélyi Riport hetilap támogatására is.”
A hivatkozott fórum helyi idő szerint 18 órakor kezdődik a Szabadság című kolozsvári napilapot kiadó Minerva Egyesület Jókai utcai székházában, ahová tiltakozó tüntetést hirdettek magyar fiatalok, köztük futballszurkolók és diákcsoportok. 16 órától sajtótájékoztatót tart ugyanott Mesterházy és Markó.
Az MSZP Kolozsvárra kihelyezett elnökségi ülését amúgy nem verte nagy dobra a média, a balliberális sajtó el is hallgatta, így azt sem tudni, pontosan hol zajlik. Titok az is, melyek lehetnek azok a „határon túli szervezetek” az RMDSZ-en kívül, amelyekkel az MSZP-vezérek az ülés programját és körülményeit leegyeztették.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!