Az MPP nem állít jelöltet

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A Magyar Polgári Párt (MPP) a magyarság szempontjából tét nélkülinek tartja a novemberi romániai államfőválasztást, ezért nem látja értelmét annak, hogy jelöltet állítson – mondta csütörtökön Biró Zsolt, a párt elnöke.

MTI

2014. augusztus 14., 20:512014. augusztus 14., 20:51

Biró Zsolt úgy látta, csak a második fordulóban lehetne tétje a magyar szavazatoknak, ha befolyásolhatnák, hogy ki legyen Románia következő elnöke. Ehhez azonban az kellett volna, hogy az erdélyi magyarság álláspontját egyetlen jelölt képviselje.

Korábban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette, hogy elnökét, Kelemen Hunort indítja el a versenyben, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig alelnökének, Szilágyi Zsoltnak az indítását jelentette be. A jelöltek csak akkor indulhatnak a választáson, ha előzőleg sikerül 200 ezer támogató aláírást összegyűjteniük.

Az MPP elnöke elmondta, pártja nem vesz részt egyik jelölt támogató aláírásainak a gyűjtésében sem, a tagság és a szimpatizánsok belátására bízza, hogy támogatják-e valamelyik jelöltet, és ha igen, melyiket. Hozzátette, az MPP és az RMDSZ között márciusban megkötött politikai együttműködési megállapodás nem tér ki az államelnök-választásra, e kérdés a Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésein sem merült fel.

Biró Zsolt kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az EMNP-nek sikerülne összegyűjtenie a szükséges 200 ezer aláírást. Hozzátette, „nagyon nem szeretné”, ha az EMNP azoknak az adatait használná az aláírásgyűjtéshez, akik a magyar állampolgárság igényléséhez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia központokban kértek segítséget. Úgy vélte, az az erdélyi magyar állampolgárok bizalmával való visszaélés lenne.

Az MPP elnöke a másik két erdélyi magyar párt kényszerhelyzetével magyarázta, hogy azok jelöltet állítanak a választásokra. Értékelése szerint az RMDSZ azért kénytelen indulni, mert ha nem teszi ezt, baloldali koalíciós partnerének szolgáltatja ki magát, ami nem tetszene az erdélyi magyar szavazóknak, az EMNP pedig szerinte „abból a vesztes helyzetből próbál ilyen módon menekülni, amibe belesodorta magát”.

Biró Zsolt elmondta, pártja jelölt nélkül is hallatni kívánja hangját a választási kampányban. Valamennyi magyar és román jelöltnek elküldik az MPP által korábban megfogalmazott ötpontos alkotmánymódosító csomagot, és ennek a képviseletére kéri a jelölteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés