
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalta a Brüsszelben elkövetett merényleteket: ezt az IS az Amaq nevű hírügynökségen keresztül közölték.
2016. március 22., 18:272016. március 22., 18:27
Az Iszlám Állam hívei a nap folyamán több fórumon keresztül is örömüket fejezték ki a tragédia láttán, egyesek pedig azt hangoztatták, hogy „sokkal rosszabb következik.”
Hivatalos adatok szerint 34-re emelkedett a brüsszeli merényletsorozat halálos áldozatainak száma. Maggie De Block belga egészségügyi miniszter közölte: a zaventemi repülőtéren legkevesebb 14 ember halt meg.
A Maelbeek metróállomáson történt merényletben a belga tömegközlekedési társaság hivatalos adatai szerint eddig 20 ember életét követelte a támadás. A belga főváros tűzoltóságának szóvivője pedig azt közölte, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett merényletben 14-en meghaltak és 96-an megsebesültek, így összesen a 34 áldozat mellett több mint 200-an sérültek meg a két helyszínen történt robbantásban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!