Az év közepéig jegyeztetnék be az Erdélyi Magyar Néppártot

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hivatalos törvényszéki bejegyzése az év közepéig megtörténhet, ezt követően kidolgozzák a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásra vonatkozó stratégiát.

Szőcs Lóránt

2011. január 16., 15:442011. január 16., 15:44

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szombat este, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a következő három hónapban összegyűjtik az új párt bejegyzéséhez szükséges 25 000 támogató aláírást.

„Az EMNT elnöksége szombaton, Kolozsváron elemezte az EMNP bejegyzésének kérdését, és kijelölt egy kilenc tagú bizottságot, amely irányítja majd az aláírásgyűjtést, és a bejegyzéshez szükséges dokumentumok benyújtását a Bukaresti Törvényszéken. Becslésünk szerint hat hónapon belül bejegyezhetjük a pártot, amely az EMNT értékrendjére alapul. A következő három hónapban szeretnénk összegyűjteni a szükséges 25 000 aláírást Erdélyi 16 megyéjéből, Bukarestből és még két további megyéből” – fejtette ki Toró.

Az EMNT ügyvezető alelnöke reményét fejezte ki, hogy sikerül az akadályokon túllépni. „Gáncsoskodásra és kifogásemelésre számítunk, de reméljük, hogy ha jól dolgozunk, ezek hiábavalók lesznek. Abból indulunk ki, hogy Románia jogállam, és ha teljesítjük a törvényes feltételeket, akkor az új pártot be lehet jegyezni” – mondta Toró.

Azt is elmondta, hogy az EMNP bejegyzése után elkezdődik a felkészülés a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra, és kidolgozzák a választási stratégiákat. „Különféle stratégiák lesznek majd, mivel az erdélyi magyar közösség tagjai különböző körülmények között élnek, a Székelyföldön, Erdély más megyéiben, de Erdélyen kívül is. Stratégiát kell kidolgoznunk az RMDSZ-szel és az MPP-vel való együttműködésre is. Párbeszédet folytatunk majd ezekkel az alakulatokkal az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében, hogy a magyar közösségnek minél nagyobb képviselete legyen a parlamentben és a helyi tanácsokban” – tette hozzá Toró.

Az RMDSZ-en belüli elnökválasztás kapcsán Toró elmondta, nincs kedvenc jelöltje az eddigi három jelölt – Kelemen Hunor, Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely – közül, és kifejtette, függetlenül attól, hogy kit választanak majd az RMDSZ elnökévé, párbeszédet kell folytatnia az EMNP-vel. „Közös érdekeinket és célkitűzéseinket csak együtt tudjuk megvalósítani. Remélem, hogy az RMDSZ új elnökével ésszerű párbeszédet tudunk majd folytatni” – emelte ki Toró T. Tibor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés