Az európai osztályozásnak megfelelően nevezik át a személyszállító vonatokat

A szállításügyi minisztérium az év végéig a Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) által működtetett vonatkategóriákat – intercity, gyors, sebes és személy – az európai törvénykezésben szereplő kategóriákkal helyettesíti, és a jegyárak is azoknak megfelelően módosulnak.

Szőcs Lóránt

2011. március 03., 16:412011. március 03., 16:41

2011. március 03., 19:312011. március 03., 19:31

„A jogszabályok, a jegyárak, valamint az eladási szoft módosítására van szükség ahhoz, hogy az európai előírásoknak megfelelően átalakíthassuk a jelenlegi négy vonatkategóriát, vagyis az intercity, gyors, sebes és személy helyett Intercity, Interregio és Regio kategóriák szerint osztályozzuk a vonatokat” – áll Anca Boagiu szállításügyi miniszter rendelettervezetében. A rendelet december 11-én lép hatályba, az új vasúti menetrendde egy időben.

Az új vonatkategóriák a következők lesznek: Intercity (IC) – Eurocity IC, Euronight IC, Intercity IC és Intercity Night –, Interregio (IR) – Interregio IR és Interregio Night –, valamint Regio – Regio Express, Regio és Regio Urban/Suburban.

Az Intercity Eurocity IC vonatok nagyobb városok között közlekednek belföldi vagy külföldi útvonalakon, megfelelve bizonyos minőségi előírásoknak, az Euronight vonatok pedig ugyanolyan körülmények közt közlekednek éjjel. Az Intercity IC vonatok nappal közlekednek nagyobb városok között, nemzetközi célpontokat érintve, átlagosan minimum 60 kilométer/óra sebességgel. Ezzel szemben az Intercity Night vonatok éjjel közlekednek, ezek esetében hálókocsikat is biztosítani kell, az átlagos minimális sebesség pedig 55 kilométer/óra lehet.

Az Interregio vonatok a fontos összeköttetéseket biztosító főbb állomásokon állnak meg, és átlag 45 kilométer/óra sebességgel közlekednek. Az Interregio Night vonatok éjjel, átlag minimum 40 km/óra sebességgel közlekednek, hálókocsikkal lesznek ellátva, és az útvonalon levő legtöbb város vonatállomásán megállnak.

A Regio Express típusú vonatok a személyvonat szerepét töltik majd be, legkevesebb 35 km/óra sebességgel közlekednek, és általában nem közlekednek 23:00 és 4:00 óra között.

A Regio vonat szintén olyan, mint a személyvonat, minden vonatállomáson és vasúti megállóhelyen megáll, minimum 35 km/óra sebességgel közlekedik, és nem lesz kötelező az első osztályú kocsi csatlakoztatása. A csatlakozás biztosítása érdekében a Regio vonatok legkevesebb 15 perccel az Interregio vagy Intercity vonatok befutása előtt és után kötelezően a vasúti csomópontokon állomásoznak.

Az ingázásra alkalmas vonatokat Regio Urban és Regio Suburbannak nevezik el, ezek városok környékén közlekednek majd, és csatlakozás biztosításával elérhetőek lesznek az Interregio vonatok. Az első osztályú szolgáltatás nem lesz kötelező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés