
A megkérdezett romániai magyarok mintegy fele esélyt lát arra, hogy legfeljebb tizenkét éven belül Erdély valamilyen típusú autonómiát szerez.
2013. április 08., 15:512013. április 08., 15:51
2013. április 08., 17:592013. április 08., 17:59
A Bell Research közvélemény-kutatását a Nemzetpolitikai Tükör legfrissebb számában ismertették. Az Országgyűlés Hivatalának külügyi igazgatósága által gondozott folyóiratban az olvasható, a felmérés három határ menti (Bihar, Szilágy, Szatmár) és három székelyföldi (Kovászna, Hargita, Maros) megyében készült tavaly augusztus és október között. Az 1800 válaszadó fele szerint kivívható az erdélyi autonómia: 12 százalékuk szerint négy, 18 százalékuk szerint nyolc, 19 százalékuk szerint pedig 12 éven belül van esély az autonómia megszerzésére. Területi megoszlás szerint míg a székelyföldiek 58 százaléka vélte úgy, hogy Erdély autonómiája három politikai cikluson belül elérhető, ugyanez az arány a határ menti megyékben lényegesen alacsonyabb volt, 30 százalék körüli. A válaszadók 35 százaléka gondolta azt, hogy Erdély autonómiájának kivívására nincs esély. A felmérés szerint a plusz/mínusz 2,31 százalékos hibahatárhoz közeli, három százalék azoknak az aránya, akik szerint nincs is szükség autonómiára.
Mint írták, az erdélyi autonómia jellegével kapcsolatban az autonómiára esélyt látó 894 válaszadó 56 százaléka szerint mind a területi-közigazgatási, mind a gazdasági, mind pedig a kulturális autonómia kivívható az elkövetkezendő tizenkét évben. Azok a válaszadók, akik csak egyféle autonómiára láttak esélyt, Székelyföldön magasabb arányban vélték reálisnak a kulturális és a gazdasági autonómiát, mint a területi önállóság elérését. A határ mentén viszont a kulturális autonómia mellett inkább a területi önállóság kivívását valószínűsítették. A válaszadók a kutatás során arról is nyilatkoztak a személyesen felvett interjúkban, hogy melyiket tartják a legfontosabbnak: Erdély autonómiáját, a schengeni övezethez csatlakozást, Székelyföld autonómiáját, a Székely Mikó Kollégium ügyét, a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyét vagy a magánjavak, illetve az egyházi javak visszaszolgáltatását. A válaszadók összessége a legnagyobb arányban (34 százalék) Erdély autonómiáját jelölte meg a legfontosabbként. Ebben a kérdésben is különbségek tapasztalhatók földrajzi megoszlás szerint. Székelyföldön a legtöbben (36 százalék) első helyre Erdély autonómiáját helyezték, ezt követi azok aránya, akik a székely autonómiát jelölték meg első helyen (18 százalék). Ezzel szemben a határ menti megyékben a válaszadók 33 százaléka a schengeni övezethez csatlakozást tartotta a legfontosabbnak, és 29 százalékuk az erdélyi autonómia ügyét.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!