
Fotó: Videófelvétel/Truth Social/Donald Trump
Húsz százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval és 34 százalékosat Kínával szemben az Egyesült Államok – jelentette be Donald Trump szerdán az új amerikai vámrendszert ismertetve.
2025. április 03., 12:032025. április 03., 12:03
Az elnök a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián a nyilvánosság előtt írta alá a vámrendeletet, amit megelőzően csaknem egy órás beszédben érvelt a „viszonossági vámok” mellett – számol be róla az MTI. A gazdasági indokok között említette, hogy 2024-ben az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje 1200 milliárd dollár volt, és elmondta: azt az évtizedes gyakorlatot kívánja megszüntetni, ami az Egyesült Államok „kihasználására” épült a külkereskedelemben.
Szavai szerint az új amerikai vámtételeket úgy állapították meg, hogy az egyes kereskedelmi partnerek által az amerikai termékekre alkalmazott vámokat és behozatalt nehezítő terheket összegezték, majd az így kapott százalékos értéket megfelezték. Hozzátette:
Az Egyesült Államok kiemelt kereskedelmi partnerei és szövetségesei közül az Európai Unióra megállapított 20 százalék és a Kínára kiszabott 34 százalék mellett Japán esetében 24 százalék, Indiára 26 százalék, az Egyesült Királyságra és Brazíliára 10 százalék lesz a „viszonossági vám”, az Izraelből az Egyesült Államokba szállított termékek után pedig 17 százalékot kell fizetni.
Donald Trump elmondta, hogy számos országból keresték meg, kivételt kérve, amivel kapcsolatban kijelentette: az amerikai vám abban az esetben csökkenhet, ha a másik fél megszünteti a kereskedelmi akadályokat az amerikai termékekkel szemben.
A kereskedelmi partnerek által alkalmazott, az amerikai exportot nehezítő akadályok között kiemelte az árfolyampolitikát, az általános forgalmi adó rendszerét, valamint további előírásokat. Példaként említette az Európai Unió szabályozását, amire hivatkozva az amerikai baromfitermékeket nem engedi be piacára, valamint bírálta Ausztráliát, amiért az amerikai marhahús megjelenését akadályozza piacán.
Az elnök egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban végzett termelési tevékenységet nem terheli vám, ami ösztönzőleg hat majd az ipari befektetésekre, és munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!