
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték azt az Apa községbeli férfit, akinek szüleit és nagyanyját meggyilkolva találták meg saját otthonukban.
2017. november 30., 09:342017. november 30., 09:34
2017. november 30., 09:372017. november 30., 09:37
Marius Iancu ügyész elmondása szerint az eddigi jelek – a tanúvallomások, a helyszínen végzett vizsgálatok stb. – arra utalnak, hogy a hármas gyilkosság elkövetője az áldozatok 33 éves fia, illetve unokája – írja az Agerpres hírügynökség. Minősített gyilkosság gyanúja miatt a Szatmár Megyei Törvényszék helyt adott az ügyészség kérésének és elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését. A fiatalember az első kihallgatáskor tagadta, hogy ő követte volna el a gyilkosságokat.
A letartóztatott férfit azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy pénteken, november 24-én saját otthonukban, a Szatmár megyei Apa településen megölte 56 éves anyját, 59 éves apját és 80 éves nagyanyját.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.