
Fotó: Henning János
Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszternek le kellene mondania, mert nem kezelte megfelelően a búzaexportot, és Románia importra kényszerül, s ez a kenyér 10 százalékos drágulásához vezetett – nyilatkozta Nicolae Ştefan, az Agrostar elnöke.
2011. február 10., 16:422011. február 10., 16:42
2011. február 10., 20:232011. február 10., 20:23
„A minisztérium elmúlt hónapos hülyeségei miatt, és amiatt, amit a miniszter nyilatkozott, hogy a gabonapiac szabad és lehet exportálni, most 207 euróért kell megvásárolnunk a búza tonnáját, miután 170 euróért adtuk el az ősszel” – mondotta Ştefan.
Kifejtette, más országok leállították a búzaexportot, és nem jutottak Románia helyzetébe, amely így tartalékok nélkül maradt, és sokkal drágábban kényszerül behozni a gabonát. „Természetesen 10–15 százalékkal nő az ár, akár akarja Tabără úr, akár nem. Be kellene nyújtania felmondását, mert képtelen volt kezelni a helyzetet” – fejtette ki Ştefan.
Becslései szerint a következő időszakban az állattenyésztők is emelik az árakat a gabona drágulása miatt. Az Agrostar képviselője szerint elképzelhető az is, hogy zárlat jön létre a nemzetközi búzapiacon, és Romániának nem lesz, ahonnan gabonát vásárolnia.
A minisztert kezdeményezőképesség hiányával vádolta. „Tabără valótlanságokat mond, és semmi konkrétumot nem tesz. (…) Nem hozott egyetlenegy olyan törvénytervezetet sem, ami megakadályozhatta volna a jelenlegi helyzetet, a minisztérium egyszerűen pénzosztó ügynökséggé alakult.”
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!