Átcímkéznék a romákat a románok

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

A román kormány hajlik arra, hogy megváltoztassa a romák hivatalos romániai elnevezését, a cigány szót használva a roma helyett, ez viszont kiváltotta a roma kisebbség tiltakozását, adta hírül pénteken a román média.

Szőcs Lóránt

2010. december 04., 16:542010. december 04., 16:54

2010. december 07., 14:002010. december 07., 14:00

A kabinet fő erejét alkotó Demokrata-Liberális Párt (PD-L) képviselője, Silviu Prigoana javasolta a kormánynak a módosítás végrehajtását. A törvényhozó azért vetette fel a roma megnevezés hivatalos törlését, mert szerinte külföldön folyamatosan összetévesztik a románokat a romákkal, és ez hatalmas imázsveszteséget okoz Romániának.

A képviselő javaslatát kedvezően véleményezte a Román Tudományos Akadémia is, amely megállapította, hogy az Európai Unió számos tagállamában a cigány szót használják a roma helyett a kisebbség megnevezésére.

A Mediafax román hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a kabinetnek nincs ellenvetése, s a javaslat hamarosan a parlament elé kerül.

A romániai roma kisebbség érdekeit védő civil szervezetek tiltakozásukat fejezték ki a kezdeményezés ellen, s a napokban utcára vonulva adtak hangot elégedetlenségüknek. Ők azt kérik, hogy maradjon a jelenleg is használatos roma szó közösségük hivatalos megnevezésére. A képviselő javaslatával nem ért egyet a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács sem.

Román állampolgárok az elmúlt években több nyugat-európai államban is gondot okoztak az ottani hatóságoknak azzal, hogy bűncselekményeket követtek el, kéregettek, nomádtáborokban telepedtek le. Romániának legutóbb Olaszországgal és Franciaországgal alakult ki diplomáciai konfliktusa a bűnöző, illetve telepeket létesítő román állampolgárok miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés